Hogyan előzhetem meg, hogy a közösségi média a házasságom rovására menjen?

Mit gondolsz, hogyan reagálnál rá, ha a házastársad rendszeresen levegőnek nézne, amikor együtt vagytok?

Ugye nem esne jól?

Sok tanulmány készült már azzal kapcsolatosan, hogy a túlzott okos telefon használat rombolja az emberi kapcsolatainkat, a telefonfüggőség kialakulásához pedig nagy részben járul hozzá a közösségi média.

Egy cikk szerint azok az emberek, akiket a házastársuk az okos telefon miatt hanyagol, nemcsak mélyen sebzettnek érzik magukat, hanem hosszú távon depressziósok is lehetnek. Elgondolkodtató.

Házas emberként a házastársunknak kell előnyt élveznie az okos telefonunkkal szemben is.

Természetesen tudom, hogy egyetérteni ezzel és cselekedni is ezt a gyakorlatban két különböző dolog.

Sok mindennel egyetértettem már életem során, de amikor önvizsgálatot tartottam, sokszor rájöttem, hogy nem mindent gyakoroltam annak megfelelően, amivel egyetértettem.

Érezhetjük a kényszert, hogy megnézzük az éppen érkezett e-mailt, válaszoljunk rá azonnal, ez természetesen önmagában nem rossz dolog. Közösségi média hírfolyamát görgethetjük, kedvelhetjük a képeket, tartalmakat, de vigyáznunk kell, hogy az okos telefonunk ne rabolja el azt a figyelmet, amit csak a házastársunk érdemel.

Kellő megfontoltság nélkül az okos telefonunk fogja leginkább megrabolni életünket és időnket.

Jó ha tudatosítjuk magunkban: ” Minden alkalommal, amikor az okos telefonomat választom a házastársam helyett, rombolom a házasságomat.”

A házastársam megérdemli minden figyelmemet, az okos telefonom viszont nem.

Számtalan módja van annak, hogy segítsük önmagunkat abban, hogy az okos telefonunkat bölcsen használjuk.

Én csak néhány dolgot említek most meg- afféle kedvcsinálóként.

1. Amikor este minőségi időt szeretnél tölteni a családoddal, házastársaddal tedd az okos telefonodat egy konkrét helyre és hagyd ott, hogy teljes figyelmedet a családodra fordíthasd. Ki is kapcsolhatod, le is halkíthatod, hogy ne jelentsenek kísértést a különböző jelzések, értesítők, amik érkeznek a telefonodra.

2. Tudatosan figyelj arra, hogy a munkából hazaérve ne a telefonodon beszélj vagy chatelj valakivel, így a házastársadat, gyerekeidet teljes figyelmeddel és őszinte mosolyoddal tudod majd köszönteni.

3. Sok konfliktust kerülhettek el, ha megosztjátok egymással jelszavaitokat, hiszen a bizalom elmélyüléséhez az is hozzájárul, hogy nincsenek olyan “elzárt” felületeitek (online), ahova a házastársatokat nem engeditek be.

4. Ne lépj kapcsolatba semmilyen formában olyan ellenkezű neműekkel, akikhez a múltban gyengéd érzelmek fűztek. Ne válaszoljatok az üzeneteikre, posztjaikra. Ha mégis megteszitek, semmi jó nem fog származni ebből és a házastársatok bizalmát irántatok rombolni fogjátok.

5. Használjatok olyan programokat, amikkel kiszűrhetitek az erkölcstelen tartalmakat, weboldalakat, időzíthetitek azt, hogy mennyi időt töltötök egy bizonyos weboldalon, vagy mennyi időt töltötök az okos telefonotok, számítógépetek előtt. Számtalan ilyen alkalmazás létezik ma már.

6. Ne vigyétek az okost telefonotokat az étkezőasztalhoz, és soha ne vegyétek elő amikor kiruccantok a házastársatokkal valahova.

Természetesen nem arra gondolok, hogy egy fontos hívás esetén nem válaszolhattok, hanem arra, hogy sosem kerülhet az okos telefon a középpontba egy pillanatra sem a házastársatok jelenlétében.

Ez csak néhány egyszerű lépés, de kihívást fog jelenteni ezeket beilleszteni a mindennapi rutinba. Szokássá kell tennünk ezeket, de a családunkért megéri meghozni ezt az áldozatot.

Tarts önvizsgálatot, hogy milyen módon használod az okos telefonod? Előfordul, hogy a házastársadat figyelmen kívül hagyod az okos telefonod miatt?

 Különösen tud fájni ez egy olyan személynek, mint én, akinek a szeretetnyelve a minőségi idő.

Ha úgy látod, hogy vannak problémáid ezen a téren, döntsd el, hogy cselekedni fogsz, és a házastársadat az őt megillető helyre teszed életedben.

 Addig tedd meg ezt, amíg nem késő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* A hozzászóláshoz el kell fogadnod az adatvédelmi tájékoztatónkat.

*

Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót!