Konfliktuskezelési tippek a kijárási korlátozás idejére

Az elkövetkező hetekben, hónapokban jóval több időt fogunk otthonainkban tölteni, mint ahogyan azt megszokhattuk.

Ez az időszak pedig sok házasság számára katalizátorként hat. Ahol építkeztek, naponta rendezték a konfliktusokat és tettekkel kifejezték az egymás iránt érzett szeretetet, ott még inkább megerősödhetnek a házasfelek azáltal, hogy egymást támogatják, segítik, szeretik a krízishelyzetben.

Sok család, házasság van azonban, amelyben évek óta görgettek maguk előtt a felek konfliktusokat, meg nem értést, sérelmeket és valahogy nem tudtak „zöld ágra vergődni.”

Talán jobbnak látta az egyik fél, ha külföldön próbál szerencsét, hiszen mindkét fél belenyugodott, hogy a házassága „se veled, se nélküled” kapcsolat lett.

Most viszont nem lehet elmenekülni. Nem lehet a munkába menekülni, nem lehet túlórázni, nem lehet utazgatni, szakkörre járni, vásárolgatni.

Úgy érezhetjük, hogy magunkra maradunk a konfliktusainkkal, házastársunkkal és bezárták mögöttünk az ajtót. Nincs hova menekülni. Bizony, ha nem tanuljuk meg egészséges módon kezelni a sérelmeinket, konfliktusainkat, akkor keserves időszak vár ránk. Nemcsak mi fogjuk megszenvedni ezt az időszakot, de a gyermekeinkre is borzalmas hatással lehet.

Ha mi feszültek vagyunk, a kisebb gyerekeinkre is „átragad” a feszültségünk és nagyon nehéz napjaink lesznek. A feszültség még több feszültséget fog szülni és úgy fogjuk érezni, hogy megfulladunk.

Először is fontos megértenünk, hogy a konfliktusok feltorlódása, az apró sérelmek, a konfliktusok nem megfelelő rendezése, a kommunikációs problémák nem egyik napról a másikra alakultak ki, ezért a megoldás sem fog egy nap alatt jönni. Most van azonban a legalkalmasabb idő, hogy elkezdjünk nem egymás ellen, hanem egymással együttműködve dolgozni azért, hogy a házasságunk elhibázott dolgait egyenesbe hozzuk megfelelő konfliktuskezelési módszerek által.

Másodszor fontos megtanulnunk, hogy mindannyian egyedülálló személyiségek vagyunk egyedülálló nézőponttal. Nem kell mindig egy véleményen lennünk, de attól fontos tudnunk minden körülmények között, hogy „egy csapat” vagyunk, és egymás javáért dolgozunk. Ha ez lesz a hozzáállásunk, a főbb dolgokban közös nevezőre tudunk jutni majd.

Milyen problémák szokták nehezíteni a házastársunkkal való kapcsolatunkat? Íme, néhány!

Kommunikációs problémák

Az egyik leggyakoribb probléma. Ameddig nem tanulunk meg egészséges módon kommunikálni napi szinten, nem fogunk kiszabadulni a sérelmek, félreértések csapdájából és nem fogjuk tudni lerombolni a közöttünk levő válaszfalat.

Egészséges kommunikáció azt jelenti, hogy aktívan részt veszünk az érzéseink, gondolataink megosztásában és aktívan részt veszünk a házastársunk meghallgatásában is.

Válaszolunk egymás telefonhívására, üzeneteire. Mielőtt kiöntjük a szívünket egymásnak, lenémítjuk vagy kikapcsoljuk a mobiltelefonunkat, televíziónkat, számítógépünket és egymás szemébe nézünk.

Amikor ezt elmulasztjuk, akkor távolodni kezdünk lelkileg, érzelmileg egymástól és nem fogunk tudni megegyezni.

Helytelen döntések

Számtalan házasság van ahol egyik fél helytelen döntéseket hoz, a másik fél pedig próbálja a víz felett tartani a házasságuk hajóját.

Ha ez az állapot tartósan fennáll, rengeteg stressz forrásává válik, és a házasságot felemésztheti.

Amikor helytelen döntést hozunk, az mindig hatással van a házastársunk életére is. Néhány a leggyakoribb helytelen döntések közül: kacérkodás valakivel, aki nem a házastársunk, mértéktelen alkoholfogyasztás, hazudozás, pénzügyi titkok, megcsalás, lopás és egyéb egészségtelen életvitelhez vezető dolgok.

Ezek a helytelen döntések összezúzzák a bizalmat és az intimitást a házasságunkban és súlyos problémákhoz vezethetnek.

Fontos, hogy mindkét házasfél felismerje a romboló viselkedésmintáit és segítséget kérjen, mielőtt azokból függőségek lesznek és fontos, hogy a gyógyulás útját férj és feleség együtt járják végig.

 A házasságban nincs „én problémám” és „te problémád”, mivel eggyé váltunk, minden a közös problémánkká vált. Ezáltal a megoldáson is közösen kell dolgoznunk.

Büszkeség

Nem vagyunk versenytársak a házastársunkkal. Egy csapatban küzdünk és egy a célunk. Ezért ideje lemondanunk a büszkeségünkről és arról, hogy magunkat jobbnak tartsuk, lássuk a házastársunknál.

Alázkodjunk meg Isten és a házastársunk előtt is. Ennek a legjobb módja, ha naponta együtt imádkozunk a házastársunkkal. Találjatok naponta egy időpontot, amikor mindketten fejet hajtotok és saját szavaitokkal, egyszerűen beszéltek Istenhez, Istennel.

Imádkozzatok egymásért. Nehéz haragudni a házastársadra és imádkozni érte ugyanazon időben. Ezáltal Isten meglágyíthatja szíveinket és segíthet megalázkodni egymás előtt. Ezáltal pedig szeretetteljes módon szemlélhetjük és csodálhatjuk a házastársunkat hibáival együtt.

Ha nem vagyunk hajlandóak lemondani a büszkeségünkről, idővel a családunkról leszünk kénytelenek lemondani.

Problémák a fontossági sorrendünket illetően

A társadalom nem könnyíti meg a dolgunkat ezen a területen sem. Azt sugallja, hogy válasszuk a karriert a családunkkal töltött idő helyett, szabadidőnkben pedig válasszuk a kedvtelésünket a családunkkal töltött idő helyett.

Sok nagy karrierista vállalkozót láttam már, akik elérték a karrierjükben kitűzött célokat, sok pénzre tettek szert, de mire örülhettek volna ezeknek, teljesen egyedül maradtak.

A nem megfelelő fontossági sorrend tönkreteszi hosszú távon a családunkat és végső soron a személyiségünket is torzítja.

A világon elsődleges fontosságú az Istennel való személyes kapcsolatunk ezután viszont a házastársunk és a családunk következik.

Nem lehet az a megbízás, vállalkozás, munka, televízió műsor, videó játék, étel, barátság vagy közösségi média platform, ami fontosabb a házastársunknál és a családunknál.

Akkor mégis időről időre miért helyezünk ehhez hasonló dolgokat a házastársunk elé? Mert nem megfelelő a fontossági sorrendünk. Naponta harcolnunk kell azért, hogy a helyes fontossági sorrend megmaradjon életünkben, de a családunkért megéri ebben a harcban győzni.

Ha nem szánunk tudatosan időt a házastársunkra, más dolgok ki fogják tölteni öntudatlanul az időnket.

Döntsük el tehát, hogy az otthon töltött időt a házasságunk rombolására vagy építésére szeretnénk felhasználni?

Ha elkezditek felépíteni a kapcsolatotokat, a végén egységesebbek, megértőbbek lesztek egymással szemben és az érzelmi kötődést is meg fogjátok erősíteni közöttetek.

A „Hálás vagyok érted” online tanfolyammal éppen ebben akarunk segíteni titeket. Harminc nap, harminc perc naponta, 10 kérdés, amire felváltva válaszolhattok.

Vágjatok bele most!

Járványhelyzet és a kettesben töltött idő!

Az utóbbi napokban, hetekben, a koronavírussal kapcsolatos világjárványnak köszönhetően, ki kellett mozdulnunk a komfortzónánkból, gyors alkalmazkodásra volt szükségünk és arra, hogy rövid idő alatt tudjunk kezelni felmerülő problémákat, helyzeteket.

A gyerekeink otthon vannak, bezártak az iskolák óvodák, talán a szülők talán otthon vannak, talán hazatérnek egy kimerítő munkanap után és a közös légtér sok új kihívás elé állít minket.

Kezdve attól, hogy milyen műsort nézzünk a televízióban? Rajzfilmet, amit a gyerekeink szeretnek, természetfilmet, amit a házastársunk szeret, vagy olyasmit, amit mi szeretnénk?

A házaspároknak az is gondot okozhat ilyenkor, hogy a szexuális együttlétet hogyan gyakorolhatják, ha a házban mindenhol nyüzsögnek a gyerekek egész álló nap?

A megszokott családi rutin gondolom már a legtöbb családnál borult, íme, néhány tipp, amelyek segíthetnek eligazodni a zűrzavarban:

Zárjátok be a hálószobátok ajtaját és magyarázzátok meg a gyermekeiteknek, hogy amikor zárva van, azt jelenti, hogy kettesben szeretnétek időt tölteni

Nemcsak a szexuális együttléteitek miatt fontos ez, hiszen vannak olyan beszélgetések, amiket kettesben kell lebonyolítanotok, egy filmet szeretnétek megnézni kettesben és jó, ha tudatosul a gyermekeitekben is, hogy a hálószobátok az a hely ahova vissza tudtok vonulni házasokként és időt tudtok kettesben tölteni. Természetesen, ha vészhelyzet van, akkor adjuk tudtunkra, hogy akkor is zavarhatnak.

Ha olyan helyzetben vagytok amilyenben mi is, van egy 7 hónapos fiunk, aki még túl fiatal ahhoz, hogy ezt megértse, és folytonos gondozásra szorul, kénytelenek vagytok időt szakítani egymásra akkor, amikor minden gyerek nyugovóra tért.

Részesítsétek egymást sok „nem szexuális” jellegű fizikai érintésben a nap folyamán

Amikor gyerekek nyüzsögnek a házunkban egész nap, a házastársunkat is csak egy újabb személynek tekinthetjük, akit kerülgetnünk kell. Ne essünk ebbe a hibába! Törekedjünk tudatosan arra, hogy kifejezzük szeretetünket házastársunk iránt rendszeres érintéssel. A hátának simogatása, a hajának simogatása, cirógatás, egy csók a homlokára stb. stb. Mind segíthetnek abban, hogy egymás iránti kötődésetekről tanúbizonyságot adjatok.

Ezek az érintések segíthetnek abban, hogy fizikailag és érzelmileg kapcsolatban maradjunk házastársunkkal. Ebben a helyzetben nagyon fontos összetartanunk és összezárnunk családként.

Részesítsétek előnyben a kettesben töltött időt!

Amikor a munkahelyen folyamatos változásokkal kell lépést tartanunk, otthon talán a gyermekeinket kell tanítanunk az iskolák bezárása miatt, könnyen dönthetünk úgy, hogy most igazán háttérbe szoríthatjuk az egymással töltött minőségi időt. Ne tegyétek! Szükségetek van feltöltődésre, egymás jelenlétére, bátorítására jobban, mint valaha. Ezért szánjatok időt naponta egymásra! Ha máskor nem tudtok, legalább mielőtt nyugovóra tértek, fél órát-órát beszélgessetek, sétáljatok egyet az udvaron vagy a ház előtt, igyatok meg együtt egy forró italt és csak élvezzétek egymás társaságát. Az, hogy időnk nagy részét otthon töltjük nemcsak nyűg, hanem csodálatos lehetőségeket is tartogat a számunkra. Csak vegyük észre őket és éljünk velük. A jó szokások, amelyeket talán most fogunk kialakítani, a későbbiekben is új szintre emelhetik házasságunkat! J

Hajrá!

Alapelvek, amiket szem előtt kell tartanunk a nehéz időkben!

Nem is olyan régen, egy élő videóban utaltam arra, hogy a viharok, nehéz időszakok bizonyos időközönként jönnek és próbára teszik életünket, házasságunkat, családunkat. Ezekre fel kell készülnünk, hogy átvészelhessük ezeket az időszakokat. Akkor még fogalmam sem volt, hogy nagyon közel van egy világméretű „vihar”. Most világszerte emberek milliárdjai estek a járvánnyal kapcsolatos negatív hírek spiráljába, Isten szeretné, ha nekünk, keresztényeknek Tőle jövő békességünk lenne a krízis közben is, nemcsak a krízishelyzet megszűnése után.

Íme, néhány alapelv, amit érdemes szem előtt tartanunk a nehéz időkben.

  1. Ha helyes alapokon nyugszik az életünk, akkor felülkerekedhetünk életünk viharain.

Nagyon sokszor nem tudjuk befolyásolni az életünk történéseit, de nagyon is befolyásolhatjuk az ezekre adott válaszunkat. Dönthetünk úgy, hogy abbahagyjuk a panaszkodást, pánikolást és hálát adunk Istennek mindazért a jóért, amit eddig adott nekünk. Igyekezzünk arra, hogy megmaradjon a reményteljes hozzáállásunk és hálás lelkületünk annak ellenére, ami minket körülvesz vagy minket ér.

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.

A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!

Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; Filippibeliekhez írt levél 4. fejezet 4-6. vers

  • Emlékezzünk arra, hogy a megpróbáltatások által Isten erősebbé, edzettebbé teszi a hitünket.

Rengeteg szájhős vesz körül minket az élet minden területén, így a lelki élet területén is, de a nehézségekben derül ki, hogy ki mennyire érett lelki értelemben, kinek a hite, élete mit bír el. Sokszor talán ösztönösen azért imádkozunk, hogy a terheink kisebbek legyenek, holott Isten szeretne megedzeni minket azok által, hogy többet bírjunk el.

Isten pontosan tudja, mit bírnak el az Ő gyermekei, és nagyobb terhet, nehézséget nem ad nekik.

 Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre. Péter első levele 1. fejezet 7. vers

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Római levél 8. fejezet 28. vers

  • Emlékezzünk arra, hogy Isten időzítése mindig tökéletes.

Mindig megértjük Isten terveit? Nem! Ezért kell bíznunk Benne! Az Ő tervei sokkal magasabb rendűek, mint a mi terveink. Nekünk arról sincs fogalmunk, hogy a saját életünkre nézve mi lenne a legjobb, ez pedig hatványozottan igaz, ha egy városra, országra vagy az egész Földre gondolunk. Sokszor azt hisszük, hogy mi tudjuk, hogy a mi tervünk a jó, de ez csak illúzió.

Kérjünk Istentől bizalmat, hogy az Ő időzítését tudjuk elfogadni és minden körülmények között tudjuk az Ő tervére bízni életünket.

Az Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz. Pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek.

Isten ruház föl engem erővel, ő teszi tökéletessé utamat.

Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, magaslatokra állít engem.

18. Zsoltár 30, 32, 33. vers

d) Emlékezzünk arra, hogy Isten sohasem hagyja magára gyermekeit!

Talán úgy érzed egyedül vagy, egyedül kell szembenézned az életed különböző területein jelentkező nehézségekkel, de attól a pillanattól fogva, hogy megalázkodsz az Atya Isten előtt, megvallod bűneidet, elhiszed, hogy Jézus Krisztus érted történt halálára és feltámadására nézve az Atya megbocsátja bűneidet, elfogadod Isten kegyelmét és átadod teljesen Istennek életed irányítását, a Szentlélek által Isten a családjába fogad Téged is, Ő pedig sosem hagyja el gyermekeit. Veled lesz minden egyes napon a világ végéig vagy földi életed végéig, majd az örökkévalóságba lépve is Ő fog fogadni Téged és közösségben lehetsz Atyáddal örökké.

 Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Timóteushoz írt második levél 1. fejezet 7. vers

…és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Máté evangéliuma 28. fejezet 20. vers

E) Isten ezen is át tud segíteni minket!

Ne veszítsük el a reményt! Ne bízzuk el magunkat, de ne is rettegjünk! Legyünk kiegyensúlyozottak és álljunk meg Isten szavának szilárd alapján.

Isten képes minket átvezetni ezen az időszakon is. J

Ha félsz, lehangolt, depressziós vagy, ne feledd el, hogy nem vagy egyedül!

A kommunikáció szintjei a házasságban!

A kommunikáció központi szerepet játszik életünkben és házasságunkban. A legtöbb házaspár arra a kérdésre, hogy milyen területen szeretnének fejlődni, a kommunikáció területét jelöli meg.

A férj és feleség közötti kommunikáció fontos, hiszen a házasság minden területét átfogja a kommunikációnk: szexualitás, gyereknevelés, pénzügyek stb . mind a kommunikációnk részei.

A konfliktusok leghatékonyabb megoldásának eszköze a helyes kommunikáció.

Az elvált házasfelek nagy része ismerte el, hogy súlyos kommunikációs problémák voltak a házasságukban.

Fontos tehát, hogy mindent megbeszéljünk, átbeszéljünk egymással.

A kommunikációnak különböző mélységei vannak. Figyeljük meg egy napunkban jelen levő kommunikációnkat és annak mélységeit!

Először is az egyszerű közlések szintje.

„Hogy vagy? Jól! Milyen napod volt? Jó! Hogy aludtál? Jól! Kikészítettem a reggelid, elvittem a kutyát sétáltatni, jó időnk van, holnap esni fog stb. stb. Ez a kommunikáció legsekélyesebb szintje. Ezt az üzemmódot használjuk amikor vadidegekkel kell szót váltanunk, olyan emberekkel kell beszélnünk, akiket ismerünk, de nincs közös témánk, vagy a munkatársainkkal, akikkel kimértek vagyunk és figyelünk arra, hogy csak a szükséges kommunikáció legyen meg ahhoz, hogy egyáltalán együtt tudjunk dolgozni.

Egy válságban levő házasságban a felek lehetnek ezen a szinten, egy mélyebb válságban pedig szinte teljesen megszűnhet a kommunikáció a felgyülemlett sérelmek, negatív érzések miatt.

Másodszor, életünk közös területeivel kapcsolatos kommunikáció

A házasságban megosztjuk életünket házastársunkkal. A gyereknevelés közös feladat, a pénzügyeink, felelősségünk közös. Nagyon fontos, hogy egy harmonikus házasságban tudjunk beszélni ezekről annak érdekében, hogy együttműködjünk és hatékonyan tudjunk egymás partnereiként működni.

Harmadszor, a konfliktusokból fakadó kommunikáció

Nem javaslom olyan jegyespárnak a házasságot, akik állítják, hogy ők sosem veszekedtek még. A kommunikációnak ezen szintje ugyanis nagyon fontos. Konfliktusok az emberi kapcsolataink velejárói és meg kell tanulnunk a konfliktusokat helyesen kezelni és megoldani a kommunikációnak ezen a szintjén. Tehát ha van egy házaspár, akik x év házasság után állítják, hogy sosem volt nézeteltérésük, vagy nem őszinték, vagy csak egyikük gondolkodik. 😊 A konfliktusok nem mérgezik meg a házasságunkat, ha megfelelően és időben kezeljük őket a kommunikációnak ezen a harmadik szintjén.

Ha nézeteltérésetek van, akkor törekedjetek arra, hogy megértsétek házastársatok nézőpontját, légy kedves és nyitott arra, hogy meghallgasd a házastársadat. A házasságunkban nem a konfliktus kerülés, hanem a konfliktus megoldása a cél.

Negyedszer, a kommunikáció, mint a kötődésünk kifejezése

Egy harmonikus házasságban a felek vágynak arra, hogy minél több kontaktus legyen közöttük. Szemkontaktus, fizikai érintkezés bármilyen formája, szavak, amiket mondunk egymásnak pusztán azért, hogy kifejezzük a társunk iránti szeretetünket, nagyrabecsülésünket.

Egy kutatás szerint, a harmonikus házasságban, a közös étkezés során akár 50-80 olyan gesztust is tesznek egymás felé a házasfelek, amelyek segítségével kifejezik egymás iránti kötődésüket.

A diszfunkcionális házasságban még az is nehéz a felek számára, hogy ugyanannál az asztalnál üljenek mindketten.

Ötödször, a belső világunk megosztása

Ez nagyon fontos szint, hiszen itt fontos a bizalom, ezen a szinten megosztjuk egymással legmélyebb érzelmeinket és vállaljuk azt, hogy sebezhetőek leszünk házastársunk előtt.

Őszintén megosztjuk a véleményünket a házastársunkkal, gyakorlatilag beengedjük házastársunkat a lelki világunkba.

Ki tudjuk beszélni a negatív érzéseinket, élményeinket és a házastársunkkal együtt fel tudjuk dolgozni ezeket. Ez fontos. Mondd el mi zavar, mondd el mi az, ami bánt. Ahelyett, hogy egyedül őrlődnél, oszd meg ezt a házastársaddal.

Hatodszor, az intim kommunikáció

Szerelmed, szereteted kifejezése szavakkal, érintéssel. Olyan kijelentések, amiket mástól nem hall a házastársad. Ezen a szinten forrhat össze a szívetek és maradhattok bensőséges kapcsolatban egymással.

Egy harmonikus házasságban a kommunikáció mindegyik szintjén mozognak a felek.

A kommunikáció mélyebb három szintje mennyire jellemző a házasságotokra?
Mennyire érzed magad közel a házastársadhoz?

Megosztjátok egymással legmélyebb érzéseiteket, gondolataitokat? Rendszeresen kommunikáltok intim módon?

Igaz a mondás: Csak beszélgettünk és közben egymásba szerettünk, a folytatása pedig így szól: folytattuk a beszélgetést és szerelmünk napról-napra erősödött.

A „Hálás vagyok érted” online kommunikációs tanfolyam célja pontosan az, hogy a kommunikációban fejlődjetek.

Amennyiben fejlődni szeretnétek, írjatok egy üzenetet oldalunkra és küldjük a további részleteket.

Amit minden házaspárnak tudnia kell a szexről!

A szex Istennek egyik csodálatos ajándéka. Arra hivatott, hogy egy férfit és egy nőt, a házasság szövetségén belül, eggyé tegyen fizikai, érzelmi és lelki értelemben, ezáltal pedig élvezetet, intimitást és a nemzés lehetőségét ajándékozza a házasoknak.

Az a házaspár amelyik figyelmen kívül hagyja ezt az ajándékot, vagy visszaél vele, sok nehézségnek teszi ki magát és akár a házasságukba is kerülhet.

Sokkal több kell a szexnél ahhoz, hogy egy szilárd alapokon levő házasságot építsünk, de lehetetlen szex nélkül elérni azt.

Ha szeretnétek, hogy a szexuális életetek fellendüljön és a közöttetek levő kötődés is erősödjön, vegyétek figyelembe a következő tanácsokat.

Igyekezzetek többet szeretkezni.

A szex a legfontosabb dolgok között kell legyen a házasságunkban. Rengeteg házasságon belüli konfliktus okozója a szexuális frusztráció.

Ha elhanyagoljátok egymást szexuális téren, a házasságotok gyors romlásnak fog indulni akkor is, ha egyébként lesznek olyan területek a házasságotokban, amelyek kifejezetten erősek.

A férfiak többsége számára a szex stressz oldóként is funkcionál, a nők többségének viszont el kell lazulnia ahhoz, hogy készen álljon a szeretkezésre.

Ennek neurológiai okai vannak, a férfiak és a nők egyszerűen másképp vannak „bekötve”. Isten viszont bölcsen alkotta meg ezt a különbözőséget, éppen azért, hogy a felek kölcsönösen szolgálhassanak egymás felé. Ismerjétek meg egymást ilyen téren. Kommunikáljatok, hogy megtudjátok egymásról pontosan mi az, ami segít titeket, hogy megfelelő „hangulatba” hozzátok egymást.

Az előjáték egész napos „művelet”

Minden üzenet, amit már reggeltől küldesz a házastársadnak, minden ölelés, minden önzetlen és szolgálatkész cselekedet, minden játékos kacsintás, minden csók, minden „Szeretlek”, tehát minden szeretetteljes gesztus segíteni fog titeket abban, hogy a szeretkezés ezeknek a gesztusoknak a csúcspontjává váljon.

Ez a feleségednek különösen fontos, ezért vágyik arra, hogy megöleld, megcsókold, megérintsd úgy, hogy nem akarsz azonnal ágyba bújni vele. Csak egyszerűen kifejezed, hogy mennyire szereted, értékeled, vonzónak tartod. A feleséged szeretné, ha naponként tennél azért, hogy „meghódítsd őt”.

Szóval szabad flörtölni vele, udvarolni, bókolni, kedveskedni neki. Természetesen nekünk férjeknek is jó esik a feleségünk elismerő, szeretetteljes közeledése. 😊

Férfi társaim, ne értékeljük le a „házimunka-előjáték” jelentőségét.

Igen sokat segíthetünk feleségünknek ellazulni és megfelelő hangulatba kerülni, ha alkalomadtán csak úgy segítünk felmosogatni vagy a ruhákat összehajtogatni.

Ha a feleségünk úszik a házimunkában és ezért nem tud ellazulni, két lehetőségünk marad: duzzogunk vagy besegítünk neki és így hamarabb fog végezni, ráadásul marad időnk „lazításra” is.

A házasfelek egy része hordoz magával olyan titkokat a múltbeli szexuális életével kapcsolatosan, amiket nem osztott meg a házastársával. Ha neked is vannak ilyen titkaid, javaslom oszd meg azokat a házastársaddal.

A titkolózás az intimitás egyik legnagyobb ellensége. Tudom, hogy félsz a házastársad ítélkező, elutasító reakciójától, de nagyon fontos megosztanod vele azt, ha például szexuálisan zaklattak valamikor életed során, de azt is, ha helytelen döntéseket hoztál és ezzel kapcsolatosan szégyellsz dolgokat elmondani.

Ha szeretnétek igazán közel kerülni egymáshoz a hálószobán kívül és belül, minden titkot fel kell számolnotok.

A mentális monogámia ugyanolyan fontos, mint a fizikai

Ne tekintgess kifele a házasságodból még gondolati szinten sem. A házasságod csak akkor fog jól működni, ha nem engedsz harmadik felet befurakodni még gondolati szinten sem. Éppen ezért annyira ártalmas a pornográfia minden válfaja a házasságra nézve.

A jó szexuális élet a gondolataiddal kezdődik, tehát vigyázz arra, hogy a gondolataid, fantáziád középpontjában is a házastársad legyen és maradjon.

A jobb szex azzal kezdődik, hogy a házasságotok minden területén dolgoztok, hogy jobbá váljanak.

Ha a kommunikáció jobb lesz a házasságotokban, a szexuális életetek is automatikusan jobb lesz. Nyugodtan beszéljetek, chateljetek, flörtöljetek egymással napközben is.

Ha szolgáltok egymás felé a hálószobán kívül (kedves férfitársam, ezért fontos alkalomadtán elmosogatnod), a hálószobán belül is csodásabbak lesznek a dolgaitok.

Sohasem használd a szexet arra, hogy zsarold a házastársadat

Vannak házasságok, ahol a szex vagy annak megvonása büntetésként vagy jutalomként funkcionál.

Idővel ez az intimitást teljesen tönkre fogja tenni közöttetek, a közöttetek levő szexuális kapcsolatot lealacsonyítja, a közöttetek levő bizalmat teljesen tönkreteszi.

Tekintsétek az egy Istentől származó tiszta ajándéknak, amit feltétel nélkül egymással megélhettek.

A gyerekek érkezésével ne szüneteltessétek a szexuális együttléteket, mert a gyerekek „kirepülésével” nemcsak a családi fészek, de a házasságotok is üres maradhat.

Amikor gyerekeket nevelünk tervezést, erőfeszítést igényel, hogy a szexuális életünk továbbra is a legfontosabb dolgok között maradhasson.

A legjobb, amit tehettek, hogy jó példát adtok a gyermekeiteknek a harmonikus házasságot illetően olyan módon, hogy ők is akarjanak majd megházasodni a ti kapcsolatotokra gondolva.

Elszomorító, hogy sok esetben a válságban levő házasságokban, a szülők a gyermekeik mögé bújnak, hogy ne kelljen foglalkozniuk a konfliktusok megoldásával.

Élvezzétek!

Végül nagyon fontos, hogy örömötöket leljétek a szexuális kapcsolatban és élvezzétek azt. Ha ezt teszitek, akkor a stresszel könnyebben meg fogtok birkózni, több humort fogtok vinni a házasságotokba, és sokkal pozitívabb lesz az életszemléletetek is.

Amennyiben szeretnél fejlődni a szexuális életedet illetően, vedd fel a kapcsolatot velünk üzenetben és jelentkezz a „Fejfájástól a beteljesülésig” online tanfolyamra.

Házaspárokkal való barátkozás fontossága

Talán volt idő, amikor a fenti kérdés, nem volt kérdés, a mai rohanó, közösségi médiával „fűszerezett” időkben, egyre több emberben merül fel a személyes kapcsolatok, barátságok fontossága.

Oldalunkon olvashattál már arról, hogy bizonyos baráti kapcsolatok negatív hatással lehetnek házasságunkra, de vannak olyan barátságok, amelyek kifejezetten pozitív hatással lehetnek házasságunkra.

Környezetemben sok ember vágyik őszinte, személyes barátságokra, de nem akarja tudomásul venni, hogy egy jó, mély barátság befektetést feltételez. Időt, figyelmet, önzetlenséget, nyitottságot kell befektetnünk, ha viszont meghozzuk ezt az áldozatot, bőven meg fog térülni. Nem fogunk jó barátságok részeseivé válni, ha mi csak „aratni” szeretnénk a barátságból, de nem vagyunk hajlandóak semmiféle befektetést, áldozatot hozni. Ezért van ma olyan sok barátra vágyó, de mégis magányos ember, házaspár.

Miért fontos házasokként, olyan házaspárral barátkoznunk, akikkel közös az értékrendünk és a házasságról alkotott képünk?

 Gondolatindítónak íme néhány érv.

  1. Amikor időt áldozunk arra, hogy a házaspár barátainkkal időt töltsünk, voltaképp a házastársunkkal is időt tölthetünk.

Jó dolog, ha feleségként barátnőnk, férjként barátunk van, de sok esetben nehéz egyensúlyban tartani a barátainkkal töltött időt és a házastársunkkal töltött időt.

„Miképpen egyik vassal a másikat élesítik, a képen az ember élesíti az ő barátjának orcáját.” Példabeszédek könyve 27. fejezet 17. vers

Egy harmonikus házasságban természetes, hogy a házastársunkkal való kapcsolatunk elsőbbséget élvez a baráti kapcsolatainkkal szemben, viszont, ha egy házaspárral barátkozunk, egy időben ápolhatjuk a házastársunkkal és a barátainkkal való kapcsolatunkat is.

2. A más házaspárral ápolt barátság által, bátorítást nyerhetünk arra nézve, hogy egyre szilárdabb alapokra helyezzük a házasságunkat.

Amikor olyan házaspárral barátkozunk, akik szeretik Istent, szeretnek minket és a házastársunkat, fontos nekik, hogy a házasságunk épüljön és erősödjön, akkor fog megvalósulni a fentebb idézett igevers a Példabeszédek könyvéből.

Ha olyan emberekkel töltünk időt, akik elkötelezték magukat amellett, hogy egész életükben építeni fogják a házasságukat és törekedni fognak arra, hogy Istenhez közelebb kerüljenek, ez már önmagában minket is hasonlóra fog sarkallni.

Azok a barátok, akikkel a legtöbb időt töltjük, lesznek a legnagyobb befolyással életünkre, házasságunkra. Éppen ezért legyünk nagyon körültekintőek amikor barátokat választunk

3.Ha időt töltünk más házaspárral, ez változatosabbá, színesebbé fogja tenni a házasságunkat.

Úgy gondolom nem kell túlságosan sokat ragozni, hogy milyen módon gazdagíthatják a barátságok életünket. Csodálatos mikor anyukák szülinapi ünnepséget szerveznek és a gyermekeik is csodálatos időt töltenek együtt, amikor igénybe vehetjük egymás segítségét amikor szeretnénk néhány szabad órát tölteni a házastársunkkal, gyerekek nélkül, amikor megoszthatjuk egymással a nyaralás élményeit egy közös nyaralás alkalmával stb. stb.

Talán magad is azt gondolod csodás lenne hasonló barátságokat ápolni, de azon agyalsz, hogyan indulhatnál el?
Kezdheted mondjuk a legjobb barátoddal. Hívjátok meg őt és a házastársát vacsorázni, és meglátjátok hogyan fog alakulni a dolog.

Ha úgy érzitek, hogy házaspárként is jól érzitek magatokat, amikor időt töltötök velük, hívjátok meg őket még egyszer.

Ha nem éreztétek jól magatokat, semmi gond nincs. A barátság ugyanúgy megmaradhat a barátoddal, barátnőddel, ha nem is házaspárként ápoltok barátságot.

Csatlakozhattok egy gyülekezeti kiscsoportba, ahol más házaspárokkal is megismerkedhettek. Fontos, hogy egy barátság kialakulásához idő, tehát türelem kell, de minden erőfeszítést megér.

Kezdjetek el házastársatokkal valamilyen közös hobbyt, aminek segítségével más keresztény házaspárokkal is megismerkedhettek.

Tedd meg ami rajtad áll, imádkozz folyamatosan, hogy Isten vezesse az életetekbe a megfelelő házaspárokat, és csodálatos barátságokkal fogtok gazdagodni.

Abortuszról keresztény szemmel

Önmagából kifordult társadalmunk azt akarja elhitetni velünk, hogy választanunk kell a nők tisztelete és az élet tisztelete között.

Hiszen az abortusszal kapcsolatosan erre a két nagy csoportra oszlottak az emberek. Egyesek azzal érvelnek, hogy minden nőnek joga van dönteni a magzata sorsáról, az egyház, az állam vagy bárki más ne szóljon bele ebbe a dologba, hiszen a nő szexuális életének minden területe szigorúan magánügy.

A másik csoport tagjai azzal érvelnek, hogy a magzat egy élő ember már az anyaméhben így joga van az élethez, az államnak pedig biztosítania kell a magzat számára az élethez való jogának tiszteletben tartását.

Az abortusz mellett voksolók nem sokat szoktak beszélni arról, hogy ez milyen érzelmi terhet, fájdalmat okoz hosszú távon.

Jómagam lelkigondoztam olyan nőt, aki szinte összeroskadt az abortusz okozta érzelmi teher alatt.

A statisztikák szerint, a minden negyedik nőnek az országban volt vagy lesz valamikor életet folyamán abortusza.

Országunk egyik nagy problémája a népességcsökkenés, mennyivel többen lehetnénk, ha az a sok magzat esélyt kaphatott volna az életre?

Nem az a lényeg, hogy én, vagy a politikusok, különböző televízió műsorok szereplői mit gondolnak ezzel kapcsolatosan, a fontos az, hogy mit mond az ember teremtője, az Isten.

  1. Isten a születésünk előtt már tud rólunk és terve van életünkkel.

A Bibliában többször olvasunk arról, hogy Istennek egyedi és csodálatos terve van minden emberrel kapcsolatban.

Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.

139. Zsoltár 16. vers

Keresztelő Jánosról olvassuk, hogy már az anyja méhében Isten Szentlelke betöltötte és repesett az örömtől: „Amikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repesett az ő méhében. És betelt Erzsébet Szentlélekkel, és fennszóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Lukács evangéliuma 1. rész

Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.

Jeremiás 1:5

  • Az élet a fogantatáskor kezdődik!

A Biblia többféle módon utal erre, de van egy igevers, ahol az apára utal Isten, mint nemzőre:

„Hallgass apádra, ő nemzett téged, és ne vesd meg anyádat, ha megöregszik!”

Példabeszédek könyve 23. fejezet 22. vers

Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.

139. Zsoltár 16. vers

c) Az abortusz gyilkosság.

Az abortusz során fájdalmat okoznak a magzatnak és egy eleven szív, a beavatkozás eredményeképpen megszűnik dobogni.

Nem ironikus? Amikor egy ember szíve megáll, azt mondjuk, hogy a fizikai élete véget ért. Amikor viszont az ember szíve elkezdi az elsőt dobogni, akkor már nem mondjuk, hogy az élete kezdetét vette?

Az Ószövetségben, aki ártott egy várandós édesanyának és a magzatának, azt halállal büntették.

Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért. 2 Mózes 21:22-23

Ha volt életed során abortuszod, tudnod kell, hogy Isten szeret téged és szeretne gyógyulást, reményt hozni életedbe. Az Ő kegyelme sokkal nagyobb, mint a legnagyobb bűneink.

  • Minden élet értékes Isten előtt!

A történelem során gyakran el akarta dönteni az emberiség, hogy kiknek van joguk az élethez és kiknek nincs. Isten előtt egy testi fogyatékossággal élő gyermek éppen olyan értékes, mint egy olyan ember, aki „termelni” tud.

Isten adja az életünket és Ő az, aki dönthet arról is, hogy mikor érjen véget.

  • A mi felelősségünk felemelni a szavunkat azok érdekében, akik ezt nem tudják megtenni.

Egy amerikai elnök mondta egyszer: „Amennyiben a magzatokat megkérdezhetnénk az abortuszról, születésük előtt egyik sem értene egyet vele.”

Isten előtt felelősséggel tartozunk azért, hogy felszólaljunk azok érdekében, akik ezt nem tudják megtenni. Ne az államra testáljuk kizárólag ezt a feladatot, hiszen a társadalom alapja nem az állam, hanem a család.

„Nyisd meg szádat a némáért, a mulandó emberek ügyéért!”

Példabeszédek 21:8

Kérlek oszd meg ezt az írást, ha te is szeretnél felszólalni a magzatok jogaiért.

Nemek harca: segítőtárs vagy vetélytárs?

Egy olyan világban élünk, amelyben rengeteg be nem gyógyult lelki sebbel élő férfit és nőt látunk. A sebekből fakadó fájdalom pedig torzítja a valóságérzetünket, életminőségünket, házastársunkkal való kapcsolatunkat is.

Tehát nem az a probléma, hogy sebeket kaptunk, kapunk, hanem ott a probléma, ha nem akarunk szembenézni ezekkel a lelki sérülésekkel, hiszen emiatt nem engedjük „begyógyulni” azokat.

A nemiségünkkel kapcsolatos torzulások gyakran ezekből az eleven sebekből táplálkoznak és mérgeznek minket és házastársunkat, környezetünket is.

A feminizmus, a sovinizmus, az ellenkező nem elutasítása mögött ilyen feldolgozatlan „örökség” áll.

Ma nem ritka, hogy Internetes cikkekben, magazinok címlapjain, alkalomadtán önmagukat „kereszténynek” valló lapok hasábjain is találkozhatunk efféle torzult gondolatokkal.

A neurológusok már rámutattak a tényre, hogy a férfi és a női agy annyira különbözőek, mintha két különböző faj agyát szemlélnénk.

A mai társadalom, az egyenlőség jegyében, nem akar tudomást venni a nyilvánvaló különbségekről, amiket férfiak és nők vonatkozásában fedezhetünk fel. Az egyenlőség ilyesfajta félreértelmezése rengeteg kárt okoz, okozott egyének és házasságok vonatkozásában is.

Ha helytelenül értelmezzük a férfiasságból, nőiességből fakadó, Isten adta különbözőségeket, az óriási problémákat generálhat házasságunkban. Ezeket megértve és értékelve, elmélyülhetünk egymás megértésében, a kommunikációban és általában a házasságunkat tekintve.

Íme, néhány fontos különbség, amik remélem nem sztereotípiákhoz vezetnek, hiszen fontos szem előtt tartanunk, minden férfi és minden nő egyedi, tehát lehetnek kivételek is, az általános irányelveket tekintve.

  1. A nők agyi idegpályái fejlettebbek a beszédért és a hallásért felelős részen, mint a férfiaké. A nők jelentős százaléka könnyebben tanul meg nyelvet, mint a férfiak és a nők könnyebben tanulhatják, meg miként lehetnek jobb hallgatóság.

Feleségeket gyakran zavar, hogy beszélnek valamiről, a férjük pedig úgy tűnik, hogy figyel, de semmit sem hallott meg abból, amit mondtak neki. Mi férfiak, általában egy dologra tudunk koncentrálni és azzal a dologgal kapcsolatos infókat tudjuk befogadni. Ha mondjuk, meccset nézünk és közben a kedves hitvesünk elkezd ecsetelni egy számára fontos dolgot, mi közben ezt fogjuk hallani: „Bla bla bla, bla, bla, bla, bla.”

Nem tudom, más férfiaknál ez hogyan működik, de én csak abban az esetben tudok két dologra is odafigyelni, vagy akár háromra, ha a művelet legelején tisztában vagyok vele, hogy több dologra kell odafigyelnem. Ha ezt tudod a férjedről, talán nem fogsz neheztelni rá, ha legközelebb hasonló történik.

 Férfiként gyakran bosszantott, ha egy kolléganőm túl bő beszéddel ecsetelt valamit. Ilyenkor általában tudtam higgadt és udvarias maradni, de az agyamban egy hang egyre csak azt üvöltötte: „Térj már a lényegre!”  

Mióta tudatosult bennem, hogy ez miért működik így a nőknél, tudok úgy tekinteni erre a tulajdonságra, hogy ezzel gazdagabbá tehetik a férfiak lelki világát és nem szegényebbé. J

  • Kisfiúk és kislányok gyakran nehézségekbe ütköznek, amikor együtt akarnak játszani.

A férfiba Isten belekódolta a harcost, a védelmezőt. Ezért van az, hogy a fiúk olyan játékokat részesítik előnyben, amiben harc van, ezért lövöldöznek az ujjukkal, ha nincsen játék pisztolyuk és előnyben részesítik azokat a játékokat, amelyekben jelen van a versengés. A kisfiamnál látom, hogy mennyire fontos számára a győzelem egy játék során.

A lányok ezzel szemben inkább olyan játékokat részesítenek előnyben, amelyben az együttműködésen, csapatjátékon és a kommunikáción van a hangsúly.

A kislányom nagyon hamar a kezembe nyomja az egyik babáját és kiadja a feladatot: „Te átöltözteted ezt a babát, én pedig tisztába teszem ezt a másikat.” Ilyenkor szeretem hallgatni, hogy milyen beleéléssel tudja leírni a játék feladatait, mozzanatait.

Amint viszont a kisfiunk és a kislányunk felügyelet nélkül kellene, közös játékba fogjanak, gyakran konfliktus a vége.  Vajon miért? J

  • A férfiak többsége, természetüknél fogva jobban szeretnek kockázatot vállalni, mint a nők.

Talán azt gondolod, hogy a te házasságodban a férjed a kevésbé kockázatot vállaló, és ezt el is hiszem. Mindig vannak kivételek, de a tendenciának megfelel a fenti állítás.

Ez a különbözőség kell is a házasságban. A férfit jobban hajtja az adrenalin, és a kockázatvállalással győzni is lehet (ami a férfiaknak fontos szempont), de ha nincs meg a megfelelő egyensúly a feleség személyében, a kockáztatás vakmerő felelőtlenséggé fajulhat, aminek súlyos következményei kihathatnak az egész házasságra, családra.

A fenti állításból fakad az is, hogy a statisztikákat megvizsgálva, éves szinten sokkal több férfi hal meg autóbalesetben, mint nő.

  • A férfi és a nő tájékozódása egészen más agyi folyamatok segítségével történik.

A férfiak térben jobban tudnak tájékozódni és az agyuk más részét veszik igénybe a tájékozódáshoz, mint a nők.

A nők általában viszonyítási pontokat, jelzőtáblákat jegyeznek meg és úgy tájékozódnak, a férfiak pedig rögzítik az agyukban térképszerűen az infókat.

A férfiak önérzetesebbek ezen a téren, ezért ritkábban használnak GPS-t és kérnek útbaigazítást, ha eltévednek.

Én ez alól kivétel vagyok. A feleségem sokkal jobb tájékozódási képességgel van megáldva, mint én, ezért vagyok nagyon hálás, hogy feltalálták a GPS-t. Előszeretettel használom. J

  • Férfiak és nők máshogy viszonyulnak a gyermekeikhez.

Az édesanya és édesapa együttes jelenléte segít egy gyermeknek abban, hogy testileg-lelkileg kiegyensúlyozott felnőtté váljon. Az édesanyák kiemelkedőek a vigasztalásban, bátorításban, gondoskodásban. A férfiak ezzel szemben megkövetelik a fegyelmet, kihívások elé állítják gyermekeiket, és megtanítják nekik a humor fontosságát.

A boldog, kiegyensúlyozott gyermekek neveléséhez elengedhetetlen az édesapa és az édesanya.

  • Férfiak és nők különbözően értelmezik a barátság fogalmát.

A férfinak és nőnek is szüksége van értékes baráti kapcsolatokra, de míg a nők érzelmi támaszt, kielégülést keresnek a barátságban, addig a férfiak számára ez azért fontos, hogy megoszthassák valakivel a munkahelyi dolgaikat, kedvtelésüket és legyen kivel „versengniük”.

Egy férj gyakran úgy tekint a feleségére, mint aki egyedüli érzelmi támasza, a nők számára viszont a férjükön kívül, érzelmi támasz jöhet jó barátnő, barátnők részéről is.

Így talán érthető, hogy a nőknek általában miért van nagyobb baráti társaságuk és miért érzik szükségét annak, hogy intenzívebben ápolják ezeket a baráti kapcsolatokat.

  • Férfiak és nők más munkaterületeket választanak általában.

Kétségtelen, hogy minden férfi és minden nő el tudja sajátítani azokat a készségeket, melyek segítségével meg tudja állni a helyét bármilyen munkaterületen. Mégis világosan kirajzolódik az, hogy a nők hajlamosak olyan munkaterületen elhelyezkedni, amelyekben kamatoztatni tudják azokat a készségeiket, amelyekben kiemelkedőbbek. Kapcsolatépítés, kommunikáció, empátia stb.

Ugyanez igaz a férfiakra is. Így talán érthető, hogy miért van olyan kevés óvó bácsi, tanító bácsi például. J

Végül, Isten teremtette a férfiasságot és a nőiességet is. Mindkét nem gyönyörű és egyenlő Isten előtt. Az egyenlőség viszont nem egyformaságot jelent. Különbözőek vagyunk, de a csoda az, hogy a házasság szövetségében férfiasság és nőiesség tökéletesen egybeolvad.

Hálásak lehetünk, hogy nem a klónunkkal kellett házasságra lépnünk. J

Tiszteljük egymást, és ne engedjük, hogy a szexista-feminista- soviniszta maszlag megmérgezze a házasságunkat. Legyünk egymás iránt megértéssel, tisztelettel és szeretettel.

Ha ezt fogjuk tenni, csodálatos házasságunk lesz, jó példa a környezetünk, családunk számára.

Már nem vagyok szerelmes a házastársamba! Mit tegyek?

A leggyakoribb mondatok, amit problémákkal, unalommal, ellaposodással, megcsalással szembe nézők használnak: „egyszerűen már nem úgy érzek a házastársam iránt, „kiszerettem”, kiábrándultam a házastársamból, nem vagyok benne biztos, hogy folytatni akarom a házasságomat.”

Vannak házasfelek, akik tanácsot kérnek még abban a szakaszban, amikor felmerülnek ilyen gondolatok, de még nem is mondták ki őket egymásnak.

Az érzéseink változnak, mint az időjárás. Éppen ezért kell óvakodnunk attól, hogy egy rossz nap, amikor úgy érezzük, hogy egyszerűen már nem vagyunk szerelmesek, nem kötődünk házastársunkba, végzetes hatással legyen életünkre.

Ezért fontos tudnod, hogy mi a helyes válasz egy ilyen érzelmi ingadozásra.

Amikor hasonló nehézségeket élsz meg, tudd, hogy nem vagy egyedül és emlékezz a következő dolgokra:

  1. A statisztikák szerint, azok a párok, akik boldogtalanok, de úgy döntenek, hogy együtt maradnak és dolgoznak a házasságuk rendbetételéért, néhány éven belül boldogok lesznek.

Egy statisztika szerint, a párok, akik boldogtalannak vallották magukat és nem váltak el, 5 év múlva 67 százalékuk vallotta, hogy már boldogok.

Az elhatározás, hogy együtt fogtok megküzdeni a nehézségeitekkel, önmagában egy mélyebb érzelmi kielégülést és elégedettséget hoz a kapcsolatotokba.

Elárulok neked egy nyílt titkot: minden házasság megél mélypontokat és magasságokat. Azok a párok, akik össze tudnak fogni és együtt átlendülni a mélypontokon, általában a legboldogabb és legegészségesebb házasságot tudhatják a magukénak.

Még egy megjegyzés: Mindig légy gyanakvó azokkal a házassági tanácsadókkal, akik nem vallanak őszintén a mélypontjaikról. Tele van az Internet olyan jó marketinggel felépített „szakértőkkel” akik sok mindent leírnak a bemutatkozásukban, de egy szót sem írnak a nehézségeikről, egy szót sem írnak, mondanak a családi helyzetükről. Ha valaki nem őszinte veled a saját életét, nehézségeit tekintve, hogyan bízhatnál a tanácsaiban, amikor a saját házasságod, családod a tét?

Sok esetben a legjobb tanács: „Emlékezz a fogadalmadra, hogy jóban-rosszban kitartasz házastársad mellett és menjetek tovább együtt. Az érzéseid fel fogják venni az „iramot” amit diktáltok.

  • A megcsalás sosem megoldás

Mai társadalmunk nagyon is népszerűsíti a fülledt erotikával „fűszerezett” futó kalandokat. A megcsalás viszont érzelmi roncsot képes csinálni minden emberből, aki belebonyolódik.

Azért olyan csábító ez a lehetőség, mert amikor egy új személyt akarunk „meghódítani” teljesen más jellegű érzelmek törnek elő belőlünk.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy éppen ezek az érzelmek árulnak el minket, ha belemegyünk ebbe az ártalmas dologba.

Ha szeretnél egy életre szóló fantasztikus szexuális kapcsolatot, azt biztosan nem házasságon kívül fogod megtalálni.

A pillanatnyi élvezetért sok keserűséggel fizetsz akkor, ha belemész egy házasságon kívüli kapcsolatba.

  • Válaszd azt, ami hosszú távon értéket képvisel és ne azt, ami rövidtávon legkönnyebbnek tűnik

A legkönnyebb út a legtöbb esetben nem a helyes út. A megcsalás kérdéséhez visszatérve, képzeld el, hogy van a kezedben egy szatyor tele 50 forintosokkal, a másik kezedben egy másik szatyor tele 10 ezresekkel. Kétségtelenül az aprópénzes szatyor fog többet nyomni a latban, de mégis rossz döntés azt választani, hiszen a 10 ezresekkel teli szatyorban sokkal nagyobb érték van, még akkor is, ha pillanatnyilag úgy tűnik nem nyom annyit a latban. Tényleg érdemes eldobni egy házasságot, házastársat azért a néhány érzelmi „aprópénzért” amit rövidtávon kapunk és elveszíteni miatta azt a biztonságot, gazdagságot, amit a házasság kínál férjnek és feleségnek az élet minden egyes szakaszában, a gyermekeikről nem is beszélve?

Sok házas ember döntött rosszul és szívesen visszacsinálna mára mindent, de már túl késő. Te ne ess ebbe a csapdába.

  • A maradandó szeretet és szerelem elköteleződésre és nem érzelmekre épül elsősorban.

Akik azt szajkózzák, hogy a házasság csak egy „papír”, azok valószínűleg nem értik ezt a fontos igazságot. Az is igaz, hogy felnőtté, éretté kell válnunk ahhoz, hogy igazi elköteleződésben élhessünk.

Isten parancsolja nekünk, hogy szeressünk, tehát a szeretet döntés kérdése. Amikor tudatosan úgy döntünk, hogy szeretjük, szolgáljuk, bátorítjuk naponta a házastársunkat, az érzéseink fel fognak zárkózni a döntésünk mögé. Ez fordítva is igaz. Amikor bizonyos sérelmek miatt úgy döntünk, hogy többé nem fejezzük ki cselekedetekkel szeretetünket házastársunk iránt, az érzelmeink is el fognak illanni.

Az igazi intimitásnak és csodálatos szexuális életnek ezért lehet kizárólag a házasság a táptalaja. Amint megélitek az igazi intimitást és a tudatos szeretet naponkénti tudatos kifejezését, olyan élvezeteket fogtok megtapasztalni a hálószobátokban, amiket a nélkül sosem élhetnétek át. Olyan szomorú, hogy sok pár azt gondolja, szexuális kiegészítőkkel helyettesíthetik a tudatos szeretet kifejezést és az intimitást.

  • A házastársunknak akkor van legnagyobb szüksége szeretetünkre, amikor „nem érdemli” meg azt.

A feltétel nélküli szeretet az igazi szeretet. Csak akkor szeretjük a gyermekeinket amikor „szeretetre” méltóak? Nem éppen ezt fogadjuk meg a házassági fogadalomban? Jóban-rosszban, egészségben-betegségben, boldog-boldogtalan állapotában, vagyis feltétel nélkül őt szeretni fogom, hűtlenül el nem hagyom, vele megelégszem. ( Őt meg nem csalom).

Add bele a legjobb formádat a házasságodba akkor is amikor a házastársad a legrosszabb formájában van és meg fogod látni, hogy hosszú távon Isten át tudja formálni a szíveteket.

Isten akkor is szeret minket, amikor mi nem viszonozzuk azt, és pontosan ezt szeretné tőlünk is kérni a házastársunkkal kapcsolatosan.

Ha szeretnél életre szóló házasságot, ne úgy viszonyulj a házastársadhoz ahogy ő viszonyul hozzád, úgy viszonyulj hozzá, ahogyan Isten viszonyul hozzád.

Ha te is úgy érzed, már nem szereted a házastársad, vagy ő nem szeret téged, van remény! A célunk az, hogy segítsünk téged, és ha szükségesnek érzitek, forduljatok egy hiteles keresztény tanácsadóhoz, lelkigondozóhoz.

Jelek, amelyek azt mutatják, hogy anyukaként lassítanod kell!

Minden tiszteletem azoknak a nőknek, akik a mai világban nem egy kiscicát vagy kiskutyát „nevelnek” gyermek helyett, hanem felvállalják az anyaság csodálatos kalandját.

3 gyermekes szülőként azt is látom, hogy a gyermeknevelés mentálisan, fizikálisan és érzelmi értelemben is teljesen igénybe veszi az anyukát.

Sok esetben egy anyuka mindenre és mindenkire gondol, kivéve önmagára. Ez az önzetlen odaadás bizonyos szempontból áldás, de átokká is válhat.

Jól tudom, hogy az anyukáknak nincs szabadnap, de ennek ellenére szükség van arra, hogy egy anyuka is lassítson, lazítson alkalomadtán úgy, hogy ne érezzen lelkiismeretfurdalást emiatt.

Amikor egy anyuka hosszabb ideig nem lassít, nem lazít, tipikus tüneteket produkál.

Ezek a tünetek olyanok, mint az autónk műszerfalán megjelenő vészjelzések:

„Karbantartásra van szükségem! Állj meg és irány a szerviz! Fogytán az olaj, az üzemanyag! Utántöltés szükséges!”

Nézzünk néhány figyelmeztető jelet:

  1. Anyukaként, hónapokon keresztül, ébredés után tervezted a zuhanyzást, de rendszerint délután 5 óra körül hagyod abba a teendőidet egy pillanatra és zuhanyozol le.  
  2. A gyerekdalok többségét kívülről fújod. Egy-egy gyerekdal szövege-dallama, bármennyire idegesítő is, egész nap a gondolataidban zakatol.
  3. Reggel minden apró részletre odafigyelsz mikor a gyerekeket iskolába, óvodába készíted, gondosan megmosod a fogaikat, de már közben bekapsz egy mentolos rágógumit arra az esetre, ha a gyerekek késésben lennének és nem maradna időd a fogmosásra.
  4. Ugyanabban a ruhában mész vásárolni, mint amiben hullafáradtan bedőlsz az ágyba.
  5. Az elmúlt néhány hónapban legalább hetente egyszer, bezártad a kulcsaid a házba vagy az autóba
  6. Már reflexből a „kérlek édesem” kifejezést használod akkor is, amikor nem a gyerekeiddel beszélsz.
  7. Azon gondolkozol, hogyan tudnál bizonyos rajzfilmeket törölni a kínálatból, mert ha még egyszer meghallod az „Oroszlánkirály” vagy az „Én kicsi pónim” betétdalát, késztetést érzel arra, hogy szétverd a televíziót, számítógépet.
  8. Annyi mindent szeretnél elmondani amikor végre egy felnőtt is figyel rád, hogy mire egyik történet végéhez érnél, már elkezdesz egy másikat mondani.
  9. Kalapot viselsz még akkor is, ha az anyaság előtt nem volt jellemző rád. Egyszerűbbnek tartod ugyanis a kalapot felvenni, mint az időigényes haj igazítást.
  10.  Már reflexszerűen a fürdőszobában töltöd a néhány szabad perced, mert reméled, hogy oda senki sem követ. Természetesen sok esetben hiába. 😊
  11.  Gyakran beszélsz magadról első szám, harmadik személyben: „anya szerint ez nem jó neked…”

Ha ilyen, vagy ehhez hasonló tüneteket tapasztalsz anyukaként, ideje lassítanod.

Manikűr-pedikűr, egy vacsora a barátaiddal, szervezzetek magatoknak egy estét a házastársatokkal, amikor csak kettesben lehettek.

Kedves férj! Ha olvasod ezeket a sorokat, kérlek segíts a feleségednek, hogy egy rövid ideig kikapcsolódhasson, és feltöltődhessen. Ez nemcsak a feleségedre lesz jó hatással, az egész családotok légköre jó irányba fog változni. Minden anyukának szüksége van időnként kikapcsolódásra.