Segítség! Elveszítettük a gyermekünket!

A legszörnyűbb tragédiák egyike, amikor a szülők, házasfelek elveszítik gyermeküket. Sok házasság hullott már szét azért, mert a gyász olyan mélyen befészkelte magát a házasfelek közé, hogy a házasság összeroppant a súlya alatt.

Hallottam egy aranyos házaspárról, akik három aranyos gyermeket neveltek. Egy napon az apuka maradt otthon a gyerekekkel, és miközben a lakásban kicserélte a legkisebb gyermek pelusát, a kislányának „nyoma veszett”.

Rövid idő múlva az apuka a medence vizében lebegve találta meg a kislányát, próbálta újraéleszteni, de a kórházba érve már csak gépekre tudták kötni, később pedig a szülők kérésére lekapcsolták a gépekről, és szembe kellett nézniük a ténnyel, hogy a szeretett kislányuk meghalt.

Ez a házaspár tökéletes példája annak, hogy Istenben vetett hittel és egymáshoz ragaszkodással hogyan lehet átvészelni egy ilyen sötét időszakot.

Úgy gondolom nem meglepő, hogy az érintett édesapa újra és újra lejátszotta magában a tragikus eseményt és folyamatosan marcangolta önmagát. Azon gondolkodott, hogy mit kellett volna máshogy tennie, hogy ne következzen be a szörnyű tragédia, majd amiatt gyötrődött, hogy már nem forgathatja vissza az időt, hogy helyesen cselekedjen.

Sok házaspár ilyen helyzetben a fájdalmának és keserűségének úgy adott volna hangot, hogy a házastársát hibáztatja.

Ez egy olyan csapda, amibe a fent említett pár nem sétált bele. A feleség megsimogatta a férje vállát és azt mondta neki:

„Drágám! Ismerlek! Csodálatos apa voltál és vagy most is. Nem a te hibád, ami történt. Szeretlek és ma is nagyszerű apának tartalak. Kérlek ne vádold tovább önmagad!”

Ez egy döntő pillanat volt, ami után a házaspár kapcsolata még inkább szilárdabb lett. Ne engedjétek tehát, hogy a fájdalom és keserűség éket verjen közétek, majd egymás ellen harcoljatok ahelyett, hogy együtt vészelnétek át a nehéz időszakot. Ez a pár az Istenben vetett hitbe kapaszkodott, tudva, hogy egy napon majd viszont látják lányukat az Isten országában.

Ez a pár ma is tovább fejlődik az egymás és Isten iránti elköteleződésben, szeretetben. Sok embernek, házaspárnak követendő példává vált az életük.

Másodszor fontos, hogy ne egyedül akarjatok megbirkózni a veszteséggel.        

Még ha tudjátok, hiszitek, hogy gyermeketek a mennyben van, és egy nap találkozni fogtok vele, akkor is mély sebet okozott a lelketekben a tőle való elválás. Vegyétek igénybe lelkigondozó segítségét és találjatok egy támogató közösséget.

Harmadszor, ne ítéld el a házastársad azért, mert ő nem úgy éli meg a gyászt, mint te.

Vannak emberek, akik zokognak, így adják ki magukból a gyász okozta fájdalmat és feszültséget. Ilyenkor a legrosszabb, amit tehetünk, hogy zavarunkban próbáljuk „vigasztalni” őket. Sokkal jobb, ha engedjük sírjanak és éreztetjük velük, hogy mellettük vagyunk, támogatjuk őket.

Vannak olyan emberek, akik nem tudnak sírni, és nem is ez a módja náluk a feszültség kieresztésének.

Vannak, akik kiírják magukból a fájdalmat, vagy egyszerűen időre van szükségük, csendre ahhoz, hogy eljuthassanak a sírás szakaszába, ahol megkönnyebbülnek. Ha te zokogtál a gyermeketek elvesztésénél, a házastársad pedig egy könnyet sem ejtett, hidd el, hogy nem azért történt, mert ő érzéketlen és nem fájt neki ugyanúgy a veszteség.

A gyász olyan, mint az ujjlenyomat. Nincs két ember, akik teljesen azonosan élik meg azt. Támogassátok tehát egymást, támaszkodjatok egymásra, együtt nézzetek szembe a veszteség fájdalmával.

Olyan házaspárról is hallottam, akik egy betegség miatt veszítették el kétéves gyermeküket, de évek múltán örökbe fogadtak két gyermeket, és újra megtelt a házuk nevetéssel.

Érthető, ha a szívedben egy mély seb van jelenleg, de hidd el találhatsz még a jövőben okot az örömre. Ne hidd el, hogy rád már semmiféle öröm nem vár az életben.

Ami a legfontosabb: emlékezzetek rá, hogy Krisztus halála és feltámadása óta a halál csak ideiglenes dolog, az öröm pedig végtelen lesz az örökkévalóságban.

2 hozzászólás “Segítség! Elveszítettük a gyermekünket!” bejegyzéshez

  1. Én egyedül jártam végig mindezeket,az Istenbe vetett hitemmel,hogy a földi élet csak ideig tart,az Úrnál pedig örökké együtt leszünk,amikor 25 évesen elment az én drága kisebbik fiam,5 hónap alatt gyógyíthatatlan rákban.,,senkinek nem kívánom és mélységesen együttérzek azokkal,akik elvesztik a gyermekeiket! Isten áldását vigasztalását békességét kérem rájuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* A hozzászóláshoz el kell fogadnod az adatvédelmi tájékoztatónkat.

*

Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót!