Segítség! A házastársam hűtlen lett hozzám!

A Biblia szerint, a házasságtörés elfogadható válóok Isten előtt, de nem azt mondja, hogy feltétlenül el kell válnotok emiatt. Sőt, amit sokszor nem akarunk tudomásul venni, válás esetén ameddig él a házastársunk, Isten arra int, hogy ne házasodjunk újra. Miért? Mert a házasság egy sírig tartó szövetség Isten előtt. Sok házaspár döntött úgy, hogy a házasságtörés után újjáépítik a kapcsolatukat. Hallottam egy férjről, akit a felesége a legjobb barátjával csalt meg, tehát dupla árulásban, dupla gyötrelemben volt része. Akármennyire is hihetetlen a számodra, ennek a házaspárnak is sikerült helyreállnia.

Íme néhány alapelv, ha te is szeretnéd újjáépíteni a házasságod annak ellenére, hogy a házastársad megcsalt vagy éppen te voltál a megcsaló fél.

  1. Bocsáss meg!

Tudom, hogy a mély seb miatt, amit a megcsalás ütött a lelkeden ez tűnik a legnehezebbnek, de fontos, hogy ne az érzéseid vezessenek, hanem dönts úgy, hogy megbocsátasz. Ez ugyanis elsősorban nem érzelmi, hanem tudatos döntés.

Ezzel nem fog egy csapásra helyreállni a bizalom közöttetek, csak eldöntöd, hogy mivel szereted a házastársad, a bosszú helyett a helyreállásért fogsz küzdeni, a gyűlölet helyett a gyógyulást fogod előnyben részesíteni.

b.) Ragaszkodj ahhoz, hogy a házastársad minden kapcsolatot megszakítson a harmadik féllel!

Ez jelentheti azt, hogy a házastársadnak fel kell mondania a munkahelyén, hogy ne találkozzanak többé azzal a kollégával. Talán drasztikusnak tűnik ez a lépés számodra, de ha a házastársad nem hajlandó megszakítani minden kapcsolatot a harmadik féllel, a gyógyulás és a házasságotok helyreállása lehetetlenné válik.

c.) Dolgozzatok ki egy módszert, melynek segítségével a házasságotok titok mentes övezetté váljon.

Ez szintén nem fog sokaknak tetszeni, de szükséges, hogy a telefonotokra, számítógépetekre olyan programot tegyetek, melynek segítségével minden pornográf tartalmat ki tudtok zárni. Ugyanakkor vannak programok, amelyekkel minden online tevékenységet rögzíteni és utólag visszanézni lehet.

Minden házasságban fontos, hogy ne legyenek ártalmas titkok a felek között, de a megcsalás után ez létfontosságú.

Ez az egyetlen hatékony módja a bizalom újjáépítésének.

d.) Keressetek egy keresztény lelki gondozót, hogy segítsen titeket a helyreállásban!

Sajnos ezt a fontos lépést is legtöbb krízisben levő házaspár egyszerűen átugorja. Hiszen kínos lenne „kiteregetni a szennyesünket”, főleg keresztény körökben, de el kell döntenünk, hogy a gyógyulás vagy a büszkeségünk a fontosabb. Egy lelki gondozó segíteni tud titeket a bizalom és az intimitás helyreállításának útján.

Az sem mellékes, hogy segíthet megérteni az okokat, amelyek a megcsaláshoz vezettek és nagyban elősegítheti a trauma feldolgozását is.

e) Találjatok alkalmakat az együtt töltött időre!

Egy ilyen krízishelyzetben sokat kell beszélgetnetek, sokat kell imádkoznotok és újra meg kell tanulnotok együtt sírni és együtt nevetni.

A dolgok nem fognak maguktól megoldódni, ha nem szántok időt egymásra és házasságotok építésére.

f) Töltsetek időt csak kettesben!

Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy zárkózzatok el a külvilágtól, sőt fontos lehet egy egészséges közösség támogatása, valamint megbízható, érett lelki emberek imádsága, támogatása, alkalomadtán számonkérése is.

Vigyázz! Nem mindig az az érett lelki ember, aki jól tud szónokolni vagy önmagát sokat tömjénezi. Cselekedeteikről ismeritek meg az érett keresztény embereket. Aki például az Isten iránti bizalomról ragyogóan szónokol, de az életvitele azt harsogja, hogy nem bízik Istenben, messziről kerüld el.

g) Előre határozzátok el, hogy nem fogjátok feladni a helyreállás útját akkor, sem amikor nagyon nehéz lesz!

A megcsalás a legnagyobb fájdalom, trauma, amit csak okozhatunk házastársunknak. Ennek a feldolgozásához akár két évre is szükség lehet.

Ezért számíts arra, hogy a helyreállás útja fájdalmakkal teljes lehet. Még ha túl is jutottatok a megcsaláson, az okozott seb még sokáig fájni fog, ez pedig befolyásolni tudja az érzelmeinket is. Ezért fontos, hogy ne adjuk fel a harcot akkor sem, amikor nagyon nehéznek fog tűnni a helyreállás útja.

Ha mindketten szeretnétek a kapcsolatotok helyreállását, Isten kegyelme által lehetséges lesz az utat végigjárnotok. Egy napon a viszontagságos utatok a gyógyulás felé, csodálatos bizonyságtétel lesz mások számára.

Az is megtörténhet, hogy te a megbocsátás és a helyreállás útját választod, a házastársad viszont ki akar lépni a házasságból. Ebben az esetben ne emészd magad és hagyd elmenni békével.

Teljes bizalmadat helyezd Istenbe, kötelezd el magad az Isten iránti engedelmességre, és Isten helyre tudja állítani az életed, meg tud áldani újra téged.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* A hozzászóláshoz el kell fogadnod az adatvédelmi tájékoztatónkat.

*

Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót!