Mit tehetsz, ha a házasságod mélypontra került?

Ha úgy érzed, hogy jelenleg nehéz időszakot éltek meg a házasságotokban, ne felejtsd el, hogy van remény.

Íme néhány dolog, amire figyelj oda.

Először is, határozzátok el, hogy együtt imádkoztok minden egyes nap és egymásért is imádkoztok egymás jelenlétében.

Az imádság egy erőteljes eszköz, amelynek segítségével megalázkodhatunk Isten és embertársaink előtt, ugyanakkor az imádság a leghatékonyabb eszköz arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Ha válságban vagytok, tegyétek félre a negatív érzelmeiteket és térdeljetek le imádkozni. Fogjátok meg egymás kezét, és kérjetek bocsánatot Istentől minden olyan dologért, amivel nem adtatok dicsőséget Istennek. Kérjétek, hogy segítsen nektek megtenni mindent, ami tőletek telik, hogy a házasságotok meggyógyuljon és megerősödjön. Köszönjétek meg mindazt, amit Isten tett értetek. Ha imában időt töltötök egymással és Istennel, meg fogjátok tapasztalni azt a békességet, amely minden értelmet meghaladó és amit csak Isten adhat nektek.

Másodszor, kerüljétek el azokat a gondolatvilágotokban előbukkanó csapdákat, amelyek a házasságotokat tovább gyengítheti.

Amikor válságba kerül a házasságunk, elkezdünk gondolkodni. Ilyenkor jönnek a „ Mi lenne ha?” típusú gondolatok, jönnek a negatív feltevések, aggodalmak, amelyek még inkább elmérgesíthetik a helyzetet. Talán azon gondolkozol szereted-e még egyáltalán a házastársadat. Közben pedig lehetséges, hogy nem érted miért lett ez kérdés a számodra, hogy juthattál eddig? Efféle kérdéseken felesleges rágódni, mert csak feszültséget, zavart és elzárkózást szül. Legyünk őszinték a házastársunkkal. Osszuk meg egymással őszintén a gondolatainkat. Szeretetteljesen támaszkodjatok egymás őszinteségére, és keressetek fel egy lelkigondozót, hogy kideríthessétek mi okozza valójában a válságot.

Harmadszor, állj ellen a kísértésnek, hogy megoszd a vívódásaidat egy ellenkező nemű „baráttal”.

Ez fontosabb, mint gondolnád. A válságba került házasságok esetén általában megtörik a kommunikáció a felek között. Ilyenkor sértettnek érezzük magunkat és nem akarunk semmiről sem beszélni házastársunkkal, mert azt gondoljuk, hogy mindenből csak veszekedés lehet. Amikor engedünk a kísértésnek, hogy megosszuk a nehézségeinket egy ellenkező nemű „baráttal” a munkahelyről, gyülekezetből, szomszédból, voltaképp megnyitjuk az utat az előtt, hogy kötődjünk ahhoz a személyhez, akivel megosszuk a nehézségeinket. Mi, lelki gondozók is óvintézkedéseket teszünk, hogy ilyen esetben ne alakulhasson ki kötődés köztünk és a lelki gondozott között, vagy ha mégis kialakul, azonnal átadjuk az illető esetét egy másik lelkigondozónak. Idővel ez az ártatlannak tűnő kötődés átalakulhat „belehabarodássá”, majd testi kapcsolattá. Ha nem vagyunk óvatosak, nagyon hamar egy megcsalásos helyzetben találhatjuk magunkat, és azon fogunk gondolkodni, hogy miként történhetett ez meg velünk?Válasszunk egy lelkipásztort, egy lelki gondozót, vagy egy azonos nemű családi barátot, ha szeretnénk beszélni vívódásainkról, és tiszteljük meg házastársunkat azzal, hogy nem bocsátkozunk felelőtlen párbeszédekbe másokkal.

Negyedszer, ne mondjátok, hanem írjátok le egymásnak.

A válságban levő házaspárok nagyon nehezen veszik rá magukat, hogy kommunikáljanak egymással. Félnek attól, hogy veszekedés lesz minden beszélgetésből, a házastársuk nem fogja megérteni őket, stb. Ilyenkor tegyük félre ezeket a félelmeket és előítéleteket, hiszen amúgy sem visznek előre. Ehelyett, írjátok le egymásnak, hogy mit éreztek, min mentek keresztül. Ha leírtátok, olvassátok el és javítsátok ki, ha lehet olyan módon, hogy a legszeretetteljesebb legyen a mondanivalótok. Ezt mindketten tegyétek meg. Majd adjátok át egymásnak a leveleiteket, és mikor elolvastátok a leveleket, üljetek le és beszéljétek meg úgy, hogy senki ne zavarjon benneteket. Ezt addig gyakoroljátok, amíg el nem juttok oda, hogy civilizáltan tudtok beszélgetni. Kérjetek bocsánatot azért, amikor beszédetekkel fájdalmat okoztatok házastársatoknak, és osszátok meg egymással legmélyebb gondolataitokat. Öntsétek ki a szíveteket egymásnak. Ne vágj közbe. Várd meg, amíg a házastársad elmondja, amit szeretne, majd mondd el te is, a lehető legszeretetteljesebb módon. Ha ezt teszitek, rá fogtok jönni, hogy sokkal könnyebb közös nevezőre jutni és egy irányba haladni mindkettőtöknek. Köszönöm, hogy végigolvastad ezt a cikket és meg is osztottad. Isten áldása legyen életeden!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* A hozzászóláshoz el kell fogadnod az adatvédelmi tájékoztatónkat.

*

Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót!