Milyen a házasságod?

Legalább félévente egyszer nagyon jó megállni és újragondolni azt, hogy hova tart a házasságod. Jó ezt tenni a házastársaddal együtt is, de fontos, hogy egyedül is gondolkozz erről. Ehhez adunk egy kis segítséget cikkünkben.

A házasságod talán jelenleg az elhidegült házasságnak megfelelő vonásokkal bír. Hátat fordítottatok egymásnak. Talán ez azt jelenti, hogy mindketten önállóan végzitek a feladataitokat, élitek az életeteket, egymással vagytok, de nem adtok semmiféle betekintést egymásnak az érzelmi világotokba, mélyebb gondolataitokba, vágyaitokba, félelmeitekbe.

Talán közömbösek vagytok egymás számára, de az is lehet, hogy egymásra ellenségként tekintetek a felgyülemlett sérelmek és a megoldatlan konfliktusok miatt. Ilyen helyzetben sajnos érzelmileg távolodtok egymástól és sürgősen tennetek kell valamit, hogy a házasságotok újra a helyes irányba tarthasson.

Igen! Élhetsz úgy a házastársaddal egy ágyban aludva, alkalmanként szexuális életet élve, hogy lélekben hátat fordítottál neki és a házasságodnak is. Ilyenkor rendkívül sebezhető vagy az ellenkező nemmel szemben. Óvakodj attól, hogy ellenkező nemű személlyel folytass bensőséges eszmecserét, mert villámgyorsan belekerülhetsz egy negatív és ártalmas érzelmi spirálba. ( Belehabarodás)

Másodszor, a házasságod válhat kiüresedetté. Mik a kiüresedett házasság jellemzői?

Látszólag nagyon jól tudsz együttműködni, együtt dolgozni a házastársaddal, ha háztartásról, gyerekekről, gyülekezeti vagy munkahelyi projektről van szó.

Minden úgy tűnik, hogy a legnagyobb rendben van, amíg valamit együtt tevékenykedtek. Ezért is jellemző az ilyen házasságokra, hogy mindkét fél igyekszik nagyon elfoglaltnak lenni és maradni. Ez pedig azt jelenti az esetükben, hogy együtt tevékenykednek, ha csak tehetik.

Olyan ez, mint amikor egy motor nélküli autót letolunk egy dombon kiengedett kézifékkel. Ameddig tart a lendület úgy tűnhet, hogy minden rendben van. A probléma ott van, amikor a motor nélküli autó leér a dombon.

Így van ez a kiüresedett házasságokkal is. Amikor nincs elfoglaltság, amikor egymás mellett lenni kellene csupán és nem tenni, kiderül, hogy sem a barátság, sem az intimitás nem elég mély a házasfelek között.

Ez gyakran akkor jelentkezik drasztikusan, amikor a gyerekek „kirepülnek” a családi fészekből. Ekkor a kiüresedett házasság elkezd rohamosan hanyatlani, mert a felek már nem tudnak olyan elfoglaltak maradni, hogy ne vegyék észre a valóságot. Lehet tenni a kiüresedett házasság megmentéséért? Ó igen! Újra meg lehet tölteni tartalommal, élettel. Ehhez viszont elkötelezett munkára és egy lelkigondozó segítségére is szükség lehet.

Harmadszor, a házasságodat vizsgálva rájöhetsz, hogy a házasságod a harmonikus házasság jellemvonásait hordozza.

A harmonikus házasság nem jön létre magától. Tudatosság, elkötelezettség, folyamatosság szükséges hozzá. Ez az a házasság ahol a felek tudnak együtt dolgozni, de rendszeresen időt töltenek azzal, hogy megosszák egymással gondolataikat, érzéseiket, tehát a barátságot erősítsék egymás között, mélyül a kommunikáció a felek között és mélyül az intimitás.

Ehhez kell a tudatosság, hogy minden nap előtérbe helyezd a házastársadat és tudatosan dönts amellett, hogy szeretetedet ki fogod fejezni felé konkrét tettekkel.

Ha feleségként szeretnéd mélyíteni a barátságot és intimitást férjeddel, vegyél részt olyan dolgokban, amiket ő szeret tenni. Ülj le mellé, amikor meccset néz, légy érdeklődő és tegyél fel kérdéseket azzal kapcsolatosan, amiket szeret. Nem azért, mert feltétlenül a foci érdekel, hanem azért, mert a házastársad fontos neked és ezt ki akarod fejezni.

Ha férjként szeretnéd mélyíteni a feleségeddel az intimitást, akkor figyelj az érzelmi igényeire. Beszélgess vele mély dolgokról. Beszélj a gondolataidról, érzéseidről, érdeklődj a felől, hogy ő hogy van, mit érez.

Legalább 3 dolgot mondj el a feleségednek a veled történt napi eseményekből és nagyon fontos, hogy azt is elmondd ezek az események milyen érzést váltottak ki belőled. Az elején talán nehéz lesz, de gyakorlással menni fog.

Tedd félre a mobil telefonod és tartsd, a szemkontaktust a feleségeddel miközben kiönti neked a szívét.

Minimális tanácsokat osztogass a feleségednek, viszont figyelj oda arra, hogy együtt érezz vele, vigasztald őt, bátorítsd őt. Ez nekünk férfiaknak nehéz, hiszen problémákban és azok megoldásában gondolkodunk, de ha van bennünk hajlandóság, elsajátíthatjuk azokat a készségeket amikkel közel tarthatjuk magunkhoz nemcsak a feleségünket, hanem a feleségünk szívét is.

Ha úgy érzed inkább szobatársakká váltatok házastársaddal, vagy ami még rosszabb, ellenségek lettetek, itt az ideje cselekedni.

Ha elkötelezetten dolgoztok, nem fogjátok megbánni. J

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* A hozzászóláshoz el kell fogadnod az adatvédelmi tájékoztatónkat.

*

Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót!