Gondolj az utódaidra is!

Napjainkban sokszor halljuk az oly divatos „ élj a mának” jelmondatot. Ádám és Éva, a bűnesetkor éppen ezt tették és a pillanatban amikor beleharaptak a tiltott gyümölcsbe, fogalmuk sem volt, hogy generációk egész sora fogja aratni a tettük következményét. A bűn nem gondolkodik előre. Túl önző, hogy lássa a holnapot is és annak a következményeit amit az „élj a mának” égisze alatt tesz. A ma meghozott döntéseink, kihathatnak a gyermekeink életére, sőt az unokáink életére is. Szülőként nagyon nagy felelősséggel tartozunk gyermekeinkért. Még ha nincsenek gyermekeink, akkor is felelősek vagyunk, hiszen a társadalom részei vagyunk és az életpéldánk így vagy úgy, hatással van a felnövekvő nemzedékre.

A ma hozott döntéseink miként fogják befolyásolni a jövő nemzedékeit?
Vannak szülők, akik a tulajdon élvezeteik miatt feláldozzák a gyermekeiket. Mások szándékosan félrevezetnek egész generációkat. ( Lásd a kommunizmus idején…) Minden ilyen döntésnek, meg lesznek a következményei a szülőkre és sajnos sokszor a gyermekekre nézve is. Az Isten ellen lázadó édesanyák, édesapák bűnei egész generációkat mérgezhetnek meg. Ha szülők vagyunk, a szokásaink, a nyelvezetünk, a hozzáállásunk, az értékrendünk és életmódunk mind befolyással lehetnek még az ükunokáink életére is. Fontos tehát, hogy ezt szem előtt tartva, igenis éljünk egy tudatos életet. Ne legyen számunkra mindegy, hogy miként élünk, milyen döntéseket hozunk és milyen példát hagyunk az utódainkra. Isten és a házastársunk után, a gyermekeink a legfontosabb kincseink ebben a földi életben. Ha szeretettel és törődéssel fordulunk gyermekeink, unokáink felé, azzal megáldjuk életüket, jövőjüket. Amikor felelőtlenül megbántjuk gyermekeinket a gondatlan életvitelünkkel, akkor átok vagyunk a jövőjüket tekintve.

Imádkozz tehát a gyermekeidért. Légy egy jó példa a gyermekeid számára akit nyugodtan utánozhatnak az élet minden dolgában. Szeresd őket Krisztus szeretetével. Terelgesd őket az Isten felé. Óriási felelősség ez és mi esendő emberek vagyunk, de az Istenünk jól tudja ezt. A feladatunk, hogy hűségesen törekedjünk betölteni Istentől kapott küldetésünket gyermekeinkkel kapcsolatosan is. Ha látja bennünk a vágyat, a törekvést, Ő megbocsát ha hibázunk és felemel, bátorít minket. Ő fog bölcsességet és erőt adni a feladatunkhoz. Ő biztosítani tud nekünk minden szükséges eszközt ahhoz, hogy házastársként és szülőként Neki tetszőek legyünk és jó hatással legyünk az eljövendő nemzedékre. A mi felelősségünk azonban, hogy jól gazdálkodjunk a ránk bízott generáció nevelésének nagy lehetőségével.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* A hozzászóláshoz el kell fogadnod az adatvédelmi tájékoztatónkat.

*

Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót!