Ajándékok, amikkel elbűvölheted a feleséged Karácsonykor!

Nekünk, férfiaknak három tényező miatt lehet nagyon nehéz ajándékot választani a feleségünk számára. Először is azért, mert rutinból éljük meg a feleségünkkel való kapcsolatunkat. Ha a hétköznapokban rutin üzemmódban működünk a feleségünkkel való kapcsolatunkat illetően, akkor a karácsonyi ajándékot is ebben az üzemmódban fogjuk kiválasztani. Ilyenkor olyan sablonos gondolatok támadhatnak a fejünkben, hogy: „Veszek egy jó testápoló krémet, egy utalványt valamelyik szépségszalonba, hiszen azt minden nő szereti.”

A nők is egyediek és egy ilyen rutin ajándékkal lehet, hogy pontosan az ellenkező hatást váltod ki. A feleségünk nem „minden nő”, hanem a mi „Évánk”, számunkra az egyetlen nő. ( kell/ene legyen). A feleségünk nagyon-nagyon örül, ha az ajándékunkban visszaköszön az, hogy figyeltünk az igényeire, vágyaira egész évben. Talán valamikor az év folyamán elejtett egy mondatot, megnézett valamit, amikor velünk volt, és kifejezte, hogy vágyik rá. Olyan jó lenne erre emlékezni és figyelembe venni.

Másodszor, a második tényező, ami megnehezítheti férjek számára az ajándékválasztást, ha túlzottan le akarjuk nyűgözni a feleségünket. Így minden ajándék túl sablonosnak, jelentéktelennek tűnhet, hiszen nem tudja visszaadni azt, hogy mennyire értékeljük a feleségünket. Valószínű nem tudjuk megvásárolni a világ legszebb, legdrágább ékszerét a feleségünknek, hogy kifejezzük milyen sokat jelent nekünk, de ne feledjük el, hogy nem is ez a lényeg. A gesztus a lényeg és az, hogy a szívünk is benne legyen ebben a gesztusban.

Harmadszor az is nehezítheti a dolgunkat, ha már jó néhány éve házasok vagyunk, hiszen úgy érezhetjük, nem vagyunk elég kreatívak, hogy új ötlettel álljunk elő.

Íme, néhány ötlet, amivel egyszerűbbé válhat kifejezni szeretetünket és megbecsülésünket életünk nője iránt.

Válasszunk ki egy gyönyörű naptárt, majd jelöljünk be minden egyes hónapban egy napot, amikor szeretnénk randevúzni a feleségünkkel.

Tudom, hogy a gyerekek nehezíthetik a helyzetet, hiszen mi is 3 gyermeket nevelünk, amiből ketten 5 év alattiak. Viszont ha jó előre elkezdtek gondolkodni, szervezni, megoldható lesz az, hogy arra az 1-2 órára valaki vigyázzon a gyerekeitekre.

Elmehettek együtt egy koncertre, egy gokárt pályára, beiratkozhattok korcsolya tanfolyamra, beülhettek a kedvenc éttermetekbe, de otthoni randevúk is kis fantáziával csodálatosak lehetnek, és minimális befektetést igényelnek.

Egy jó kis esti séta például nem kerül pénzbe, de ha meghitten beszélgettek közben, csodálatos élmény lehet mindkettőtök számára. A kreativitás határtalan lehetőséget tartogat. A szeretet pedig kreatív.

Egy ékszer, amiről úgy gondolod, hogy passzol a személyiségéhez és ízléséhez.

Azok a férjek, akik rutinból működnek valószínű itt felsóhajtanak. Gondolom, fogalmatok sincs, hogy mit szeret a feleségetek és mit nem. Pedig ezt tudni kell ahhoz, hogy az ékszer meghozza a várt hatást. Aranyat, ezüstöt szeret a feleséged? Milyen motívumokat? A kővel díszített gyűrűket, vagy a szolidabb, kevésbé csillogó darabokat? Ez az ajándék kicsit nagyobb befektetést igényel, de az Isten után legfontosabb kapcsolatunkba igazán érdemes befektetni. Ezt nekem is meg kellett tanulnom az évek során. Híve vagyok a takarékos, felelősségteljes családi pénzbeosztásnak, de az Isten és a házastársunk azok a területek, ahol sosem szabad takarékoskodnunk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a feleségünk minden pénzünket felelőtlenül elszórhatja.  Ez viszont már egy másik cikk témája lesz. 🙂

Éves tagság

Ehhez tudnunk kell, hogy a feleségünk milyen területen érzi otthon magát. Ha a ruhákat szereti, előfizethetünk egy stílus tanácsadói magazint, vagy egy hasonló dolgokkal foglalkozó csoportba vagy szakkörbe megvásárolhatjuk az éves tagságot számára.

Ha főzni szeret, akkor egy főzőszakkör lehet a tökéletes számára, ha pedig a testmozgást szereti, akkor ezzel kapcsolatos legyen az ajándékunk. Milyen csodálatos dolog lesz, hogy a karácsonyi ajándékunkat a feleségünk egész évben élvezheti.

Egy gyógyfürdő utalvány

Nem minden nő szereti a wellnessezést, de a legtöbb nő szeret kicsit lazítani és törekszik arra, hogy ápolt és a férje szemében vonzó legyen. Annyira nem lehetünk bigottak, hogy ezt helytelenítsük. Eszter könyvét elolvasva (Biblia), láthatunk egy nőt, aki gyönyörű volt, egy évig mégis szépítgették mielőtt a király elé ment, és a lehető legszilárdabb jellemmel rendelkezett. Ezért fontos, hogy mi, keresztény férfiak is különbséget tudjunk tenni az ápoltság és az érzékiség között. Igenis lehet egy keresztény nő stílusos és ápolt anélkül, hogy azokat az érzéki trendeket követné, amiket a divat diktál. ( Lehető legmélyebb dekoltázs, fél feneket kivillantó rövidnadrág, farcsontig érő szoknya stb.)

Megszökni kettesben a világ elől

Engem személy szerint nagyon felvillanyoz még a gondolat is. J Természetesen nem Karácsonyra kell feltétlenül időzíteni ezt, hanem valamikorra az év folyamán, amikor meg tudjuk oldani azt, hogy a gyerekek nagyszüleiknél legyenek vagy közeli ismerősöknél. Azt is megbeszélhetjük egy házaspárral, hogy amennyiben vigyáznak a gyerekeinkre ez idő alatt, mi is fogunk vigyázni az ő gyerekeikre, hogy valamikor ők is „kiruccanhassanak”.

Tudd meg, hogy mit szeret a feleséged. Ha a természetet szereti, egy csodálatos hegyi túra nagyszerű élmény lehet. Este megpihenhettek egy erdőszéli kunyhóban a kandalló előtt és újra „felfedezhetitek” egymást. J Egy ilyen ajándék felejthetetlen élmény lehet. Elmehettek egy konferenciára ahova a feleséged már régóta vágyik. Ez segíthet nektek abban, hogy új életet, lendületet leheljetek a kapcsolatotokba.

Fejezd ki a feleséged számra, hogy fontos neked a „Hálás vagyok érted” online párkapcsolati tréningünkkel.

30 napon át 30 perc, amit csak a házasságotokra, egymásra szántok, hogy építsétek azt. A feleséged számára csodálatos visszajelzés lesz, ha tudja, hogy hálás vagy érte és szeretnél még több időt együtt tölteni vele, hogy elmélyítsétek a kapcsolatotokat. Ez a szexuális életetekbe is új lendületet vihet, ez pedig egy olyan dolog, amiből te is, férjként „profitálhatsz”.

Bármilyen ajándékot is választunk, ne feledjük el, hogy a gesztus a lényeg és az, hogy kifejezzük szeretetünket, elkötelezettségünket és nagyrabecsülésünket házastársunk iránt. Ha ezt a három szempontot vesszük figyelembe az ajándék kiválasztásánál, mindenképp sikerre vagyunk ítélve.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* A hozzászóláshoz el kell fogadnod az adatvédelmi tájékoztatónkat.

*

Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót!