Mit tehetünk, ha a társunk szenvedélybeteggé válik?

Napjainkban egyre több embert érint a szenvedélybetegség valamilyen formája. Ebből adódik, hogy egyre több családnak, házasságnak is meg kell küzdenie ezzel a problémával.

Mit tegyünk, ha nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a házastársunk titokban rendszeresen több alkoholt fogyaszt a kelleténél? Mit tegyünk, ha a házastársunk olyan szinten lesz nyugtató függő, hogy naponta 20 szemet is bevesz?

 Mit tegyünk, amikor azzal szembesülünk, hogy a társunk, akit megbízhatónak, őszintének ismertünk meg, elkezd rendszeresen hazudozni és titkolózni?

Ilyenkor érezhetünk bűntudatot, hogy nem vettük észre korábban a figyelmeztető jeleket és nem tettünk többet azért, hogy a házastársunk ne jusson olyan mélyre. Retteghetünk attól, hogy a házastársunkat egy nap holtan találjuk vagy adósságba taszítja a családunkat, elveszíti a munkahelyét, a jó hírnevét stb.

Mit tehetünk egy ilyen helyzetben?

Minden eset egyedinek tekinthető, mégis vannak alapelvek, amiket jó szem előtt tartanunk minden ilyen esetben.

Először is beszélj a házastársaddal!

Amikor házassági problémával nézünk szembe, a legjobb eszköz, amit kezdettől fogva használhatunk: a kommunikáció.

Közöld vele, hogy véleményed szerint már túlságosan belemerült a szenvedélybetegségbe, függőségbe (valószínű tagadni fogja), és amennyiben nem kér ő maga segítséget, az iránta érzett szeretetünk és tiszteletünk miatt, mi fogunk bevonni szakembereket, hogy segíthessenek rajta.

Együtt készítsetek egy tervet és ha észreveszed, hogy a társad nem tartja magát hozzá, azonnal cselekedj.

Másodszor, oszd meg a problémát megbízható barátokkal.

A szenvedélybetegségből fakadó terhet, nehézségeket nehéz egyedül vinni, ezért fontos, hogy megosszuk megbízható barátokkal, rokonokkal.

Ezzel nem azt sugallom, hogy a közösségi média segítségével mindenkinek írogassunk erről, vagy blogot vezessünk, amiben szapuljuk a házastársunkat (ha ezt tesszük önmagunkat jobban minősítjük, mint a házastársunkat). Az viszont fontos, hogy olyan megbízható emberekkel osszuk meg a terheinket, akikről tudjuk, hogy minket is szeretnek és a házastársunkat is. Nem az a cél, hogy a házastársunk hírnevét a sárba tapossuk, hanem az, hogy segítséget kérve fejezzük ki, hogy tényleg fontos a számunkra a gyógyulása.

Harmadszor, kérj segítséget olyan emberektől, akik szakértelmükkel segíthetnek a probléma megoldásában.

Nagyon fontos, hogy megbízható, titeket szerető emberek támogassanak, viszont szükség lehet orvosi vagy pszichiátriai segítségre is. (problémától függően).

Vannak egyházi és világi csoportok is, ahol anonimitás megőrzése mellett lehet részt venni szenvedélybetegeken segítő szakkörökön.

Alkohol, gyógyszer függőség esetén vannak rehabilitációs intézetek, ahol néhány hét alatt segítenek a függő személyeknek „kitisztulni.”

Bizonyos esetben lelki segítségnyújtásra is szükség lehet, hiszen az emberek legtöbb esetben valami nyomasztó probléma, élethelyzet elől menekülnek függőségekbe.

Jó a házasságotokat is „megvizsgálni”, hogy a függőség előtt voltak-e olyan konfliktusok, amiket nem orvosoltatok időben?

Negyedszer, maradj kapcsolatban egy közösséggel.

Szomorú tény, hogy a legtöbb ember ma „magányos” keresztényként tengeti a napjait, pedig a szenvedélybetegség egy olyan probléma a sok közül, amit egyedül nem lehet leküzdeni.

A családod, a barátaid, a gyülekezeted mind olyan védőhálók, amelyek segítenek és erőt adnak a szabadulásért, helyreállásért folytatott harcban.

Végül ne felejtsd el, hogy van Valaki, aki sokkal nagyobb erővel rendelkezik, mint te.

Vannak emberek, akik amint szembesülnek a házastársuk függőségével, „kalapot emelnek” és kilépnek a házasságból. Nem tartják többé szem előtt a „jóban és rosszban hű leszek” fogadalmat, mert úgy vélik, nem lenne erejük küzdeni a házastársukért, házastársukkal.

Minden szenvedélybetegeket célzó rehabilitációs program fölött áll Valaki, akinek sokkal nagyobb ereje van, mint neked és az Ő erejét neked is adhatja.

Ha még sosem találkoztál vele, tudd meg, hogy Jézus Krisztusnak hívják.

Ő elkísérhet az életed viharos időszakaiban is.

Imádkozz, olvasd rendszeresen a Bibliát és helyezd a hited Istenbe, hiszen Ő képes téged és a házastársadat is átvezetni ezen a viharon.

Olvasd a cikket, alkalmazd a benne foglaltakat, de mindenek felett bízz Istenben, hogy Ő képes titeket átvezetni ezen a nehézségen is.

Mit tegyünk, ha nem jutunk közös nevezőre a gyermeknevelést illetően?

Talán te is gondolkodtál már azon, hogy a gyermekek születése előtt sokkal egyszerűbb volt minden a házasságotokban. Ha volt ilyen gondolatod, akkor nem vagy egyedül.

Egy teljesen új életszakasz veszi kezdetét és meg kell tanulnunk a gyermekhez alkalmazkodni. Az új kihívások sorozatával szembenézni lehet egy csodálatosan szép kaland. Ebben az új életszakaszban azonban el kell döntenünk, hogy milyen elvek mentén neveljük gyermekeinket.

Ez konfliktust is szülhet, hiszen mindegyik házasfél különböző családi háttérből jön, ahol a szülők különböző nevelési elveket szem előtt tartva nevelték gyermekeinket.

Számunkra gyakran természetes, hogy a szüleink nevelési elveit szem előtt tartva neveljük gyermekeinket.

Gyermekeinknek viszont csak egy helyes utat mutathatunk és nem többet.

Mit tegyünk, amikor nem tudunk egyezségre jutni, hogy milyen elvek mentén neveljük gyermekeinket?

Először is keressünk magunknak olyan idősebb házaspárt, akiknek szilárd házassága van és jó kapcsolatot ápolnak gyermekeikkel. Ők tökéletes mentoraink lehetnek a gyermeknevelést illetően.

Olyan házaspárt keressetek, akik már ott vannak a gyermeknevelést illetően, ahova ti is szeretnétek eljutni.

Minden embernek szembe kell néznie bizonyos problémákkal a gyermeknevelést illetően.

Ezért jó, ha olyan házaspárt találunk, akikhez fordulhatunk amikor különböző kihívásokkal nézünk szembe a gyermekneveléssel kapcsolatosan.

Meghívhatjuk őket ebédre vagy írhatunk nekik egy üzenetet, ők pedig értékes tanácsokkal és bátorítással segíthetnek minket.

Másodszor ne ingerültséggel válaszoljunk a gyermekeink cselekedeteire, hanem cselekedettel válaszoljunk a cselekedeteikre.

Amikor a gyermekeink ingerülten tesznek valamit, akkor hajlamosak lehetünk

(főleg egy fárasztó nap vége felé), ingerülten reagálni. Az ingerültség viszont csak még több ingerültséget szül.

Fontos megtanulnunk uralkodni az érzelmeinken, és indulat helyett cselekedettel reagálni.

A gyermekeinknek fontos megtanulni, hogy a cselekedeteiknek következménye van. Ezzel kijelöljük gyermekeink számára hol a határ és azt is tudni fogják, ha átlépik a határt, mindig következménye van.

A folyamatosság és a kiszámítható következmények segíteni fognak a gyermekeidnek eligazodni az életben és legyőzni a negatív érzelmeket.

 Kövessetek bevált nevelési módszereket és ne a pillanatnyi szeszély vezessen titeket a gyermeknevelésben.

Feleségemmel eldöntöttük, hogy a Biblia alapelveit fogjuk követni az életben, házasságban és gyermeknevelésben is.

A Bibliában minden szükséges tanácsot megtalálunk a gyermekneveléssel kapcsolatosan, hogy a gyermekeinket a megfelelő módon nevelhessük.

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” Példabeszédek könyve 22. rész 6. vers

Ez azt jelenti, hogy ne rutinból neveljük gyermekeinket, hanem tudatosan mutassuk meg nekik a megfelelő életutat, majd segítsük őket abban, hogy ezen az úton maradjanak.

Legyetek a gyermekeitek legnagyobb bátorítói és ne a legnagyobb kritikusai!

Ez nem azt jelenti, hogy elfogultak legyünk gyermekeinkkel szemben annyira, hogy a rosszban is bátorítsuk őket.

Azt jelenti, hogy a könnyeiket töröljük le és ne mi okozzuk azokat. Tanítsuk meg őket mi a különbség az önbizalom és a gőgösség között.

Fontos, hogy a gyermekeinket építsük és ne romboljuk őket. Bízzunk a képességeikben akkor is, amikor ők nem bíznak azokban.

Amikor szükséges feddjük, fegyelmezzük őket, de mindig tudniuk kell, hogy feltétel nélkül szeretjük és elfogadjuk őket.

Mindig legyünk egységesek a gyermekeink előtt. A nézetkülönbségeket kettesben vitassuk meg.

Ne engedjük, hogy a gyermekeink mesterkedései egymás ellen hangoljanak minket. A gyermekeinknek látniuk kell, hogy egységesek vagyunk az őket érintő döntéseket illetően. Azt is látniuk kell, hogy a házastársunkkal való kapcsolatunk elsőbbséget élvez. Ha erre vigyázunk, akkor a gyermekek kirepülésével, a családi fészekkel együtt nem fog kiüresedni a házasságunk is.

Törekedjünk rá, hogy olyan példát mutassunk gyermekeinknek a házasságot, családi életet illetően, hogy izgalommal várják az időt amikor ők is megházasodhatnak.

10 igevers, ami megváltoztathatja a házasságodat!

A Biblia voltaképp egy szerelmeslevél Istentől, ami tele van inspirációval és útmutatással az életünket tekintve.

Teljesen mindegy milyen meggyőződéssel bírsz, olvasd el a következő 10 igeverset, amelyek megváltoztatták életemet, házasságomat és a te számodra is bátorítást, útmutatást jelenthetnek.

Amennyiben alkalmazod is az igeversekből kapott üzenetet, meg fogod látni, hogy a Bibliának mennyire aktuális, gyakorlati üzenete van, amely által az életed és a házasságod is jó irányba terelődhet.

  1. Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez. Péter első levele 4. rész 8. vers

A mai világban hajlamosak vagyunk túlbonyolítani az emberi kapcsolatainkat, köszönhetően a sok keleti, misztikus, motivációs „szerencse süti” bölcsességeknek, holott egyszerűen szeretnünk kell egymást őszintén, mélyen, önzetlenül. A szeretet által házastársunk jellemhibáin felül tudunk emelkedni és ezek nem mérgezik meg a kapcsolatunkat. Ugyanakkor az is tudatosodik bennünk, hogy nekünk is, mint mindenki másnak megvannak a magunk hibái.

  • Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat. Mózes első könyve 2. rész 25. vers

Egy házasságban fontos, hogy „mezítelenek” legyünk egymás előtt. És itt nem csak a szexuális értelemben gondolkodjunk, hanem érzelmi, lelki szinten is.

Az, hogy „mezítelenek” vagyunk a házastársunk előtt, feltételezi az őszinteséget, elszámoltathatóságot, sebezhetőséget és azt, hogy olyannak látjuk a másikat amilyen valójában és elfogadjuk minden gyengeségével együtt.

Ez alapvetően fontos egy házasságban, mert enélkül kihal az intimitás a kapcsolatból. Sajnos sok válságba került házasságból hiányzott ez az alapvető „lemeztelenedés.” Emlékszem egy feleségre, akinek a férje kamionsofőr volt, és nem működött ez a fontos aspektus a házasságában.

Folyamatosan azon gondolkodott, hogy a prostituáltak fő célpontjai külföldön a kamionsofőrök, és vajon a férje vette-e már igénybe hosszú útjai során prostituált „szolgáltatásait”? Mivel azonban nem voltak „meztelenek” egymás előtt, a feleség nem merte megkérdezni erről a férjét, ehelyett a saját negatív gondolatai miatt gyötrődött. Hiába tanácsolta neki a lelki gondozó, hogy beszéljen erről őszintén és egyenesen a férjével, mert a feleség nem szánta rá magát. Talán magadtól is kitaláltad, hogy az intimitás kihalt a házasságban és válságba kerültek.

  • és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. Római levél 12. fejezet 2. vers

Nem kell túl sok bulvárlapot elolvasnunk, hogy rádöbbenjünk, a mai világ elképzelése a házassággal kapcsolatosan teljesen helytelen.

A mi házasságunkat nem alapozhatjuk a bulvárlapokban és a média egyéb felületein szajkózott hazugságokra. Megtehetjük, de készüljünk fel arra, hogy a házasságunk, családunk nem fogja túlélni.

Isten és nem Hollywood alkotta meg a házasság szövetségét, ezért fontos, hogy Isten szavát, alapelveit építsük be a gondolatvilágunkba, hogy az életünk, házasságunk sikeres és boldog legyen.

  •  De aki asszonnyal (vagy férfival) lesz házasságtörő, az esztelen, önmagát rontja meg, aki ilyet csinál. 

Példabeszédek könyve 6. rész 32. vers

Nem véletlenül olvashatunk sokat a házasságtörésről a Bibliában, hiszen kimondhatatlan károkat tud okozni és sok család, élet hullott már szét miatta.

A megcsalás nemcsak annak okoz kimondhatatlan sebet, akit megcsalnak, hanem annak is aki a megcsaló.

Egy statisztika szerint, amit nemrég olvastam, világszerte 30 millió házas regisztrálta magát különböző weboldalakon, amelyeknek a célja, hogy szeretőt találjanak maguknak.

Senki sem jöhet ki jól a házasságtörésből.

  • Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.  Máté evangéliuma 5. rész 28. vers

Krisztus felemelte a mércét. A mai világban a gondolataink és fantáziáink nem számítanak megcsalásnak. Isten szerint viszont mentálisan (gondolati szinten) is meg lehet csalni házastársunkat. Nemcsak fizikailag, de mentálisan is hűséget kell tanúsítanunk, ez pedig kizárja a pornográfia „fogyasztását” a házasságban.

  • Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;

Ez nemcsak a házasságunkra vonatkozó tanács, hanem életünk minden területén alkalmazhatjuk.

Isten azt szeretné, ha békességben élnénk életünket és nem folyamatos idegeskedés és aggodalmaskodás között őrlődve.

  • Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.

Efézusiakhoz írt levél 5. rész 21. vers

A mai világban nem népszerű dolog alávetni magunkat a másiknak. Ha viszont engedelmeskedünk Isten szavának, és a házastársunk szükségeit a magunkéi elé helyezzük, a házasságunk virágozni fog.

  • Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, Efézusiakhoz írt levél 5. rész 25. vers

Ez az egyik legnehezebb kihívás, ami elé Isten állítja a férjeket, hiszen Krisztus példáját kell követnünk az önfeláldozásban.

Szeretném úgy szeretni feleségemet, ahogyan Krisztus szereti az egyházat. Ha erre törekszünk teljes erőnkkel minden egyes nap, a házasságunk gyökeresen meg fog változni a legpozitívabb irányba.

  1. A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Korinthusiakhoz írt első levél 13. rész 4. vers

Ebben a rövid igeversben olyan lényeges alapelveket találunk. A szeretet türelmes, jóságos, hát legyünk türelmesek, jóságosak a házastársunkkal szemben. A szeretnem nem irigykedik, nem féltékenykedik, nem büszke, hát alázzuk meg magunkat a házastársunkkal való kapcsolatunkban és legyünk önzetlenek. Ez egyszerűen hangzik, de nem is olyan egyszerű az önző, romlott emberi természetünk miatt.

  • Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.

Efézusiakhoz írt levél 4. fejezet 32. vers

Képzeljük, el milyen lenne a házasságunk, ha naponta elsődleges lenne számunkra, hogy kedvesen, jóságosan és irgalmasan, megbocsátó szívvel viszonyulnánk házastársunkhoz?

Ha elolvastad ezeket az igeverseket és a bennük rejlő igazságokat, majd bólogatva egyetértesz, de semmit sem alkalmazol, semmi sem fog változni.

Ha hiszel a fent olvasott alapelvekben, kezdd el alkalmazni őket. Ha kételkedsz velük kapcsolatosan, tégy egy próbát! Kezdd el alkalmazni őket és figyeld az eredményt.

Bűn-e az orális szex?

Napjainkban egyre több keresztény fiatalban merülnek fel különböző kérdések a szexualitással kapcsolatosan. Egyik ilyen gyakran felmerülő kérdés az orális szexhez kötődik. Megosztó kérdés ez keresztény körökben is. Hallottam egy keresztény házaspárról, akik elmondásuk szerint úgy tekintettek az orális szexre, mint a szeretetük kifejezésének egy különösen intim formájára. Ennek gyakorlása nem okozott nekik lelkiismereti problémát és elmondásuk szerint mindketten örömüket lelték benne.

Ez akkor változott meg, amikor a lelkipásztoruk világosan közölte velük, hogy az orális szex Istennek nem tetsző dolog, természetellenes.

Ennek következményeképpen kért ez a férj tanácsot a kérdést illetően, mert elbizonytalanodott a lelkipásztor kijelentései miatt.

Nagyon sok keresztény fiatalnak, akik nem megfelelő lelki környezetben nevelkedtek, a szüleik, környezetük a következő kimondatlan üzenetet közvetítette:

„a szexuális kapcsolat szükséges a gyermeknemzés miatt, de alapvetően mocskos dolog, ezért ne merészeljétek a házasságban élvezni azt.”

Ez egy veszélyes, teljesen félrevezető hazugság.

Mi az igazság? Amit Isten mond!

A házasság Isten ajándéka. A szexualitás Isten csodálatos ajándéka a házasságban élők számára. A Biblia maga beszél arról, hogy a házasfelek lesznek ketten egy testté, ami nyilvánvalóan szexuális utalás is.

A házasság szövetségében igenis gyönyörű és élvezetes a szexuális kapcsolat.

Az Énekek Éneke a házasoknak szóló könyv és érdemes tanulmányozni tüzetesen. Pontosan erről az ajándékról szól.

Isten szabadságot adott neked és a házastársadnak a hálószobai dolgaitokat illetően, a következő alapelveket viszont mindig tartsátok szem előtt, amennyiben szeretnétek, hogy a szexuális kapcsolat tényleg gyönyör és ajándék legyen.

  1. A házasságon belüli szexualitás mozgatórugója a feltétel nélküli szeretet legyen és ne a kéjvágy!

Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól,

hogy mindenki szentségben és tisztaságban tudjon élni feleségével,

nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent;

Thesszalonikaiakhoz írt első levél 4. rész 3-5. vers

Különösen fontos alapelv ez napjainkban, amikor a pornográfia egyre inkább utat tör magának.

A kéjvágy csak használható tárgyként tekint a másik emberre, a szeretet pedig olyan személyként látja a másikat, mint aki méltó a gyengédségre.

Sose használd az orális szexet arra, hogy a partnereddel folytatott szexuális aktus közben másokról fantáziálj.

A szemeid, a gondolataid, és a fantáziáid középpontjában mindig a házastársad legyen.

Krisztus a hegyi beszédben világosan mondta, hogy aki csak gondolatban is helytelen kívánságot enged előtérbe, máris házasságtörővé lett.

Kérdezzétek hát meg magatoktól: Az orális szex a házasságunkban a szeretet kölcsönös kifejezésének egy különleges formája vagy pedig kéjvágy mozgatja csupán?
Ha szeretetből fakad, akkor Isten előtt elfogadható, ha kéjvágyból, megvetendő dolog.

  • Mindketten örömötöket leljétek benne.

Korintusiakhoz írt első levél 7. rész 5. vers

„Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni.”

A hálószobátok az a hely, ahol biztonságban kell érezzétek magatokat egymás társaságában. Ezért fontos, hogy csak olyasminek adjanak helyet, ami mindkettőtök számára örömöt jelent.

Ha állandóan rá akarunk erőltetni valamit a házastársunkra, azzal nem tiszteljük a házasság szövetségét. Ha viszont a szexuális dolgokkal kapcsolatosan elzárkózunk házastársunktól, akkor sem mondható, hogy komolyan vesszük a házasság szövetségét.

Tedd fel a kérdést tehát: Az orális szex mindkettőnknek örömet okoz, örömet okozna? Ha nem, akkor ne gyakorold.

  • A szexuális kapcsolat minden formája csak a házasságon belülre való!

Nehéz beszéd ez egy olyan társadalomban, ahol a keresztények 80 százaléka érintett a paráznaságban, házasságtörésben.

Tehát házasságon kívül az orális szex, a petting és bármilyen más szexuális töltetű cselekedet bűn.

Efézusiakhoz írt levél 5. rész 3. versében azt mondja Isten:

„Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó;”

Összefoglalásként úgy gondolom, hogy az orális szex is lehet a szeretet egy különleges kifejezése a házasságon belül.

Ha a házasságotokban nem gyakoroljátok ezt, de te így is szeretnéd kifejezni szereteted házastársad felé, beszéljetek róla.

Ne erőltesd a házastársad. Csak mondd el a vágyad és kérdezd meg nyitott lenne-e ezzel kapcsolatosan?

Ha a házastársad nem nyitott, engedd, hogy elmondja miért nem az. A jó kommunikáció a jó szexuális kapcsolat alapja. Az sem mellékes, hogy a jó kommunikáció a hálószobán kívül is rendkívül jó hatással van a házasságotokra.

Mindenek előtt szeressétek és tiszteljétek egymást.

A „nagy Ő-vel” kapcsolatos tévhitek!

Minden ember vágyik arra, hogy megtalálja a lelki társát. Azt a személyt, akivel a szívünk összedobban, akivel folytatni tudjuk egymás mondatait, akinek kitaláljuk a gondolatait, akit tökéletesen betölti szükségleteinket és akivel örökké boldogok leszünk.

A fent említett felsorolásban, már néhány téves elképzelés felismerhető. A médián keresztül hamis elképzelések tucatjaival bombáznak minket.

Felsorolok most néhány alapvető téveszmét a lelki társsal kapcsolatosan:

  1.  A „nagy Ő” pontosan olyan lesz, mint amilyen én vagyok.

Főleg hölgyek, de urak is álmodoznak arról, hogy az „igazival” egymás gondolatait kitaláljuk majd, érteni fogjuk egymást még szavak nélkül is.

Ez természetesen nem igaz. A filmekben könnyen működik ez, hiszen egy forgatókönyvíró irányítja a szálakat, de a való életben nem az dönti el, hogy ki a hozzánk illő, hogy mennyire hasonlít ránk, hanem az, hogy milyen a jelleme és milyen az értékrendje.

Az ismerkedési szakaszban amúgy is a legtöbb ember a legjobb arcát mutatja a másik félnek, tehát álarcot vesz fel, hogy lenyűgözze a másik felet.

Az egészséges házasságban, a felek megértik, hogy lehetnek lelki társak akkor is, ha bizonyos szempontból teljesen különböző.

2. Ha megtalálom a „nagy Őt” sosem lesznek problémáink.

Ez a tévhit voltaképp már a házasság előtt előkészíti a terepet a sorozatos csalódások előtt. Mindig lesznek problémák, amelyeknek megoldásán ideális esetben együtt dolgoztok majd.

Ha azzal a tévhittel házasodsz meg, hogy sosem lesznek problémáid, már az első probléma felbukkanásakor meg fogod kérdőjelezni a házasságodat. Azt fogod gondolni, hogy a házastársad voltaképp nem a „nagy Ő” a számodra, holott a konfliktusok és a problémák az élet velejárói. Ezek még önmagukban nem mérgezik meg a házasságot. Az, hogy miként kezeljük ezeket dönti el, hogy milyen irányba megy a házasságunk. Sajnos túl sokan dőlnek be a fent említett hazugságnak és emiatt már túl vannak az X-edik házasságon, párkapcsolaton és nem értik, hogy miért nem találják meg a „nagy Őt”?

Ha hasonló marad ezen emberek mentalitása, boldogtalanságra és magányra kárhoztatják hosszú távon önmagukat.

A jó házasság folyamatos cselekvést, munkát, erőfeszítést igényel mindkét fél részéről. A lelki társunkat nem megtaláljuk, hanem a házasságban egymásért harcolva, egymás mellett kitartva válhatunk egymás lelki társaivá.

3. Ha megtalálom a „nagy Őt”, vele mindig boldog leszek.

A feleségem boldoggá tesz, de a boldogságom alapja Jézus Krisztus. A szívünkben van egy Isten formájú űr, amit csak Ő tölthet be.

Egy ember sem töltheti be minden szükségedet. A lelki társad sem. Bizonyos szükségedet be fogja tölteni, de mindet sosem fogja tudni. Ezért fontos, hogy ne legyenek a valóságtól elrugaszkodott elvárásaitok egymással szemben.

Lelki társakká a döntéseink által válhatunk.

Dönthetünk úgy, hogy megértőek leszünk a házastársunkkal szemben. Belehelyezhetjük magunkat a helyébe, hogy átérezhessük a helyzetét. A megértés, az együttérzés már sok halottnak vélt házasságot keltett életre.

Választhatjuk a nagylelkűséget. Nagylelkűen adhatunk kedvességet, figyelmet, mély beszélgetéseket és valódi odafigyelést, meghallgatást, még akkor is, amikor úgy érezzük az érzelmeink nincsenek a helyükön.

Választhatjuk azt, hogy a házastársunkat tesszük az Istennel való kapcsolatunk után az első helyre. Csakis így fog jól működni a házasságunk.

Leszámolhatsz a tévhitekkel a „nagy Ő” -vel kapcsolatosan és elkezdhetsz tenni azért, hogy te válj a házastársad számára lelki társsá, „nagy Ő” -vé. Csakis így fog a házasságod kiteljesedni.

Alapelvek egy kiegyensúlyozott élethez!

Minden ember vágyik a kiegyensúlyozott, boldog életre. Sokan mégis azt tapasztalják, hogy a boldog pillanatok rendkívül törékenyek.

A kiegyensúlyozott, örömteli élet tényleg csak néhány gyorsan elillanó pillanat lenne, esetleg megtalálhatjuk az örömöt, kiegyensúlyozottságot amely megmarad életünk nehéz időszakaiban is?

Hadd segítselek néhány alapelvvel, amelyekre ha ráépíted életed, a kiegyensúlyozottság és örömteli élet állandósulhat a te családodban is.

Mindenek előtt a megbocsátás egyik alapvető dolog. Meg kell tanulnunk, hogy az irgalmasság életmódunkká váljon. Krisztus által az Atya Isten irgalmat gyakorolt velünk szemben, hát mi is terjesszük ki másokra az Istentől kapott irgalmat.

Ha nem bocsátunk meg, nem erősebbé, hanem keményebbé válunk. Ha megbocsátunk, azzal nem gyengék, hanem szabadok és kiegyensúlyozottak leszünk.

Ha tehát kiegyensúlyozott életet szeretnél:

a) Helyezz másokat előtérbe, önmagad helyett.

Ez egy olyan szűrő, amelynél sokan kiesünk a rostán. A természetünk alapvetően önző. Elfogadottá vált napjainkban a tárgyakat szeretni és az embereket használni.

A büszkeség, az irigység és az énközpontúság boldogtalansághoz vezet, Istennek viszont az a terve, hogy szolgáljunk egymásnak, akik pedig ezt teszik, kiegyensúlyozottak és örömmel teltek lesznek.

b) Mosolyogj és nevess amennyit csak tudsz.

A humorérzék egy olyan csodálatos adottság, aminek segítségével még a nehéz időszakokon is könnyebben átlendülhetünk. Találjuk meg a nehézségekben is azokat a dolgokat amik mosolyra, nevetésre fakasztanak minket.

A közhiedelemmel ellentétben, nem szabad hagynunk, hogy az érzelmeink vegyék át az uralmat életünk felett, bölcsességgel tudjuk terelgetni az érzelmeinket. Ha tudatosan többet mosolyogsz, meg fogod látni, hogy az esetleges negatív érzelmeid is megfordulhatnak.

c) Kevesebb pénzt költs, mint amennyit keresel.

Nem a pénz boldogít, viszont ha állandóan többet költesz, mint amennyi pénzt keresel, hamarosan tapasztalni fogod, hogy a pénzügyeid sok szomorúságra fognak okot adni.

Ne gondold, hogy ha még több tárgyat vásárolsz, birtokolsz, boldogabb leszel. A pénz nem alkalmas arra, hogy boldoggá tegyen. Csupán egy eszköz amivel felelősségteljesen kell gazdálkodnunk. Az adósság megfoszt a szabadságodtól és békességedtől is.

Ahelyett, hogy még több dolgot vásárolnál, inkább adakozz többet, mert ez is mások szolgálatához tartozik, ezzel pedig örömben lesz részed. Nagyobb boldogság adni, mint kapni vagy szerezni dolgokat.

d) Légy alapvetően bátorító és nem kritikus!

Sokszor azt kapjuk vissza, amit mi magunk is adunk. A szavainkkal építhetünk másokat, de akár rombolhatunk is. Nemcsak az számít természetesen, hogy mit mondunk, hanem az is, hogy milyen hangsúllyal mondjuk azt.

Ha bátorítunk másokat, akkor minket is sokkal többen fognak bátorítani és építeni.

A kritikát a megfelelő időben a megfelelő időben használjuk kizárólag.

e) Tanulj meg nevetni önmagadon!

Nagyon igaz a mondás, hogy aki önmagán nevetni tud, az boldog, mert sosem fog véget érni a szórakozása.

Nehéz dolog ez egy olyan világban ahol legtöbb ember önbecsülési problémákkal küszködik.

Miért akarnál folyamatosan másoknak megfelelni annak az árán, hogy elveszítsd önmagad? Az emberek többsége szereti, ha valaki önmagát adja és nem másokat utánoz. Isten is azt szeretné, ha önmagadat adnád és értékelnéd azt, amilyennek téged teremtett.

f) Vegyük komolyan a „küldetésünket”.

Önmagunkon nevethetünk, de a küldetésünket vegyük komolyan életünk minden területén.

Mit jelent a „küldetés”? Jelenti a gyermekeink nevelését, a megélhetésért folytatott munkát, a Krisztusról való tanúságtételt stb…

Ha keményen dolgozunk azokért a dolgokért amik számunkra fontosak, az örömmel tölt el és kiegyensúlyozottá tesz minket.

g) Őrizd meg a pozitív hozzáállásodat negatív körülmények között is.

A körülményekre nem tudunk hatással lenni a hozzáállásunkat viszont befolyásolhatjuk.

Ahogyan a Bibliában olvassuk:

„ Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Filippi 4:8”

h) Amikor úgy érzed az aggódás erőt vesz rajtad, imádkozz!

Az imádságra ne gondolj többé vallásos gyakorlatként. Isten azt szeretné, hogy a vele való beszélgetésünk által életünk átadását, életünk átformálódását eredményezze.

Az imádság nem mindig változtatja meg a körülményeinket, de megváltoztatja a nézőpontunkat. Látni fogjuk, hogy egy nagy és szerető Istenünk van, aki továbbra is irányítja életünket.

i) Adj hálát amikor úgy érzed panaszkodni szeretnél.

A panaszkodás csak pillanatnyilag könnyít a helyzetünkön, de kis idő múlva még inkább maga alá temet minket.

Amikor viszont elkezdesz hálát adni Istennek, a negatív érzéseid elszállnak. Nem lehet egyszerre hálásnak és lehangoltnak lenni.

j) Amikor úgy érzed feladnád, ne tedd!

Ha Isten megmutatta neked a megfelelő utat, légy kitartó és nézz szembe az akadályokkal.

Ne hagyd magad elbátortalanítani! Csak haladj előre és Isten meg fog áldani. A legjobb érsz még hátravan!

Vetés és aratás szabályai a kommunikációnkban!

Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi. Aki jó feleséget talált, kincset talált, és elnyerte az ÚR jóakaratát.” Példabeszédek könyve 18. rész 21-22. vers

A fenti igeversek is szemléltetik, hogy mennyire szoros kapcsolat van a házasság és a kommunikáció között. A nyelv hatalmával kapcsolatos tanítás után, azonnal a jó feleség és a jó házasság áldásait taglalja a Biblia. Az, hogy miként kommunikálunk a házasságban, voltaképp kulcsfontosságú hatással lesz a házasságunk minőségére is. Amikor a szavainkat a társunk rombolására, sebzésére használjuk, voltaképp a házasságunkat kezdjük szétrombolni. A házasságod sosem lesz jobb, mint a kommunikáció a házasságodban. Ha sértő, bántó szavakat használtok fegyverként egymás ellen, a házasságotok szörnyű lesz. Ha a szavaitokkal, építitek, gyógyítjátok, bátorítjátok házastársatokat, a házasságotok csodálatos lesz. Hogy jobban megértsük a beszédünkben lakozó életet és halált, vizsgáljunk meg néhány bibliai alapelvet ezzel kapcsolatosan:

Először is, azt aratod le, amit vetettél.

Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. Galátziabeliekhez írt levél 6. rész 7-8. vers

Ugyanez az Egyszerű fordítás szerint:

Ne áltassátok magatokat! Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett. ki azért vet, hogy kielégítse bűnös természetének kívánságait, annak a bűnös természete örök halált terem, és ezt fogja learatni. Aki viszont a Szent Szellem tetszésére vet, az a Szent Szellemből arat örök életet.

Nem kell kertészmérnöknek lennünk ahhoz, hogy tudjuk, ha elvetünk egy zsák burgonyát, nem várhatjuk azt, hogy egy zsák narancsot takarítsunk be majd. Ez ugyanígy van a házasságunkban is. Ha megtöltjük azt ártó szavakkal, nem várhatjuk, hogy a házastársunkkal való kapcsolatunk virágozzon. Ha szeretnél jó dolgokat aratni a házasságodban, kezdj el változtatni. Ülj le a házastársaddal és hallgasd őt figyelmesen és szeretettel, mondj neki olyan szavakat, amelyek gyógyítják és építik őt. Indulatosság helyett légy türelmes és kedves vele. Meg fogod látni, hogy ha ezt teszed, hamarosan csodálatos dolgokat fogsz aratni és a házasságotok teljesen át fog alakulni.

Másodszor, mindig többet fogunk aratni, mint amit vetettünk.

Elvetünk egy uborkamagot, és az abból kikelt növény sok-sok uborkát terem, a termett uborkákban pedig még sokkal több magot fogunk találni. Néhány meggondolatlan szó elég, hogy nagy károkat okozzon a házastársunkkal való kapcsolatunkban. Néhány jókor mondott építő szó viszont csodálatos áldásokat hozhat a házasságunkba.

Harmadszor, a vetés és az aratás között meghatározott idő telik el.

Vetőmagtól függően megvan az ideális idő a vetésre és az aratásra. Amennyiben hétfőn vetettünk el egy magot, butaság lenne már egy hét múlva várni az aratnivalót. Légy tehát türelmes. Ha elkezdesz jó szavakat vetni a házasságodban, ne gondold, hogy már holnapra látszani fog az eredménye. Bízz Istenben, hogy életet fog hozni házasságodba. Ne aggódj! Most, hogy tisztában vagyunk a szavainkban rejlő hatalommal, kérjük Istent, hogy segítsen minket uralkodni a nyelvünkön, segítsen minket jó, építő szavakat vetni a házasságunk termékeny talajába. Hidd el megéri!