Hallgass meg végre!

Minden családban megjelennek a konfliktusok. Szülők és gyermekek között, feleség és férj között.

A konfliktus megjelenése nem gond. Ez a kapcsolatok természetes velejárója. A gondok azon családokban szoktak adódni, ahol a konfliktusokkal nem néznek szembe, azok csak gyűlnek vagy helytelen módját választják a konfliktusok megoldásának.

A felgyülemlett, nem megfelelően kezelt konfliktusok komoly családi válságokhoz vezethetnek, amelyeknek nem ritkán válás lesz a vége.

Sok esetben a felgyülemlett feszültség és az elnyomott harag miatt nem hajlandóak a felek dolgozni házasságuk megmentése érdekében.

Ne ess te is ebbe a hibába! Minden felmerülő problémát, konfliktust kezeljetek időben a megfelelő módon.

Ennek az egyik leghasznosabb módja a családban az, ha megtanuljuk a meghallgatás művészetét.

 „Tanuljátok meg, szeretett testvéreim: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat, de jól gondolja meg, mit beszél, és ne legyen hirtelen haragú.”

Jakab levele 1:9 ( Egyszerű fordítás)

Szülőként fontos, hogy időt szánjunk gyermekeink meghallgatására. Talán sokszor butaságnak tűnik, amit a gyermeked mond vagy éretlennek, de attól még jó, ha odafigyelünk rá, hiszen önmagáról próbál megosztani valamit velünk.

Talán nehéz lesz elismerni, de sokszor helytelenül viszonyulunk gyermekeinkhez.

Nyilvánvalóan minden gyermekben is ott van az Ádámtól örökölt romlott természet, viszont az is igaz, hogy egyes gyermekek azért lázadóbbak, mert szeretnék felhívni a szüleik figyelmét önmagukra. Szeretnék, ha a szüleik jobban figyelnének rájuk. Természetesen óvva intek minden szülőt attól, hogy minden lázadást ennek tudjon be. Ez egy fontos oka a sok közül a gyermek tudatos lázadásának.

Talán te is hajlamos vagy azt gondolni, hogy nem benned, hanem a gyermekedben van a hiba.

Hajlandó vagy meghallgatni a gyermekedet, amikor azt akarja a tudtodra adni, hogy igazságtalannak tartja, ahogyan vele bántál? Valószínűnek tartod, hogy egy ilyen megnyilvánulása a gyermekednek igaz is lehet?

Ha meghallgatjuk gyermekeink panaszát, és alaposan mérlegeljük azok valóságtartalmát, jobb szülőkké, jobb emberekké válunk.

Ezáltal sokkal érzékenyebbé válunk mások helyzetét illetően.

Ugyanez igaz a házastársunkkal kapcsolatosan is. A folyamatos zsörtölődés és kritizálás természetesen rombolja a házasságot, viszont minden férj és feleség szeretné szabadnak érezni magát arra, hogy megfogalmazhassa panaszát egy konfliktus közepette, vagy kifejezze a házastársa számára azt, ha bizonyos hozzáállás vagy cselekedet miatt sérült lelkileg és érzelmileg.

Ha ez történik, a legbölcsebb, ha odafigyelsz a házastársadra és elfelejted a védekezést.

A meghallgatás legnagyobb ellensége az, ha azon gondolkodunk mivel fogunk védekezni a társunk mondanivalójával kapcsolatosan.

Csak hallgassuk meg figyelmesen, amit mond. Kérdezzük meg alkalomadtán a házastársunkat, hogy mi az, ami visszatetsző bennünk a számára, és mi az amiben ha változnánk, örömet okoznánk neki.

Amit a feleséged mond, hidd el, hogy értékes és fontos a kapcsolatotok szempontjából.

Ugyanez érvényes a feleségekre is. Amikor a férjed kifejezésre juttatja a szükségeit, sérelmeit, félelmeit, egy figyelmes feleség érzékenyen és megfelelő időben adott megfelelő válasszal támogathatja férjét.

Legyünk tehát mindannyian gyorsak a meghallgatásra és megfontoltak a beszédben!

Mire figyelj a gyereknevelés nagy „kalandjában”?

Már az elején szeretném kihangsúlyozni, hogy minden házasság teljes gyerekek nélkül is. A házasság szövetsége ugyanis egy férfi és egy nő között jön létre. Ezt azoknak szánom, akiknek valamilyen oknál fogva nem adatott meg, hogy gyermekeket neveljenek.

A gyermekek Isten különleges ajándékai a szülők számára.

Házasokként és szülőkként van egy fontos kérdés, amit fel kell tegyetek önmagatoknak:

Hogyan lehetnek a gyerekeitek sikeresek az életben, ha nem mutatjátok meg nekik hogyan csinálják?

Sokkal könnyebb nagyszerű gyermekeket nevelni akkor, ha elsősorban a házasságotokban mutatjátok meg, hogy miként lehet helyesen megélni azt. A gyermekeiteknek szüksége van arra, hogy lássák édesanyjukat, édesapjukat elkötelezetten szeretni egymást.

Ezért hiszem és vallom, hogy a gyermekek számára a házasság feltétel nélküli szeretetre épülő szövetségében a legideálisabb megszületni és felnőni.

Néhány alapelvet szeretnék megosztani veled, amelyeket ha figyelembe veszel, jó irányba fogsz indulni a gyerekeid nevelését illetően.

Először is a házasságodnak, házastársadnak elsőbbséget kell élveznie a gyermekeiddel szemben.

Ha a házasságban súlyos problémák adódnak, attól nem fognak megoldódni, hogy vállalunk egy vagy több gyereket. Túl sok szülő sétált már bele hasonló csapdába, amit nagyon megsínylett a házassága.

Sőt! Csak mélyülni fog a probléma. Mégpedig azért, mert egy nem jól működő házasságban biztosra veheted, hogy az anyuka a gyereke felé fordul és a „gyereknevelésbe” menekül a problémái elől. Később, ha a házasság még egyben lesz, a gyerekek pedig nagyobbak lesznek, az ilyen típusú édesanyák rájuk fognak akaszkodni, mert megszokták, hogy a gyerekeik szeretetével igyekeznek valamiképp pótolni a házasságukból hiányzó szeretetet.

A férjek számára pedig ilyenkor kézenfekvő a munkába temetkezés, (hiszen a munka éppen annyira elfogadott módja a probléma előli menekülésnek, mint a gyermeknevelés).

Kirívóbb esetben a férj és a feleség életébe is beléphet egy harmadik fél, aki aljasul ki fogja használni a két fél között meglazult köteléket.

Hallottál már olyan házasfelet, aki büszkén mondja, hogy a gyermeke a számára a legfontosabb? Én elég gyakran. A szülőknek, akik hasonló helyzetben vannak, úgy gondolom változtatniuk kell a fontossági sorrendjükön. Nemcsak a házastársuk, hanem a gyermekük érdekében is.

Ha szeretnél az életben boldogulni, akkor minden esetben Isten számára tartod fenn a legfontosabb, első helyet.

A második legfontosabb dolog számodra a házasságod lesz.

A gyermekeid csak a harmadik helyet foglalhatják el, a szüleid pedig a negyedik helyet.

Ez egy olyan jó és biztos alap lesz, amire tudsz majd építkezni akár házasságodat, akár gyermekeid nevelését tekintve.

A boldog, felszabadult, biztonságot sugárzó légkör alapvető fontosságú a gyermekeink számára.

Ha a gyermekeid azt látják, hogy boldog, felszabadult vagy és biztonságban érzed magad a családodban, akkor biztosra veheted, hogy ő is ugyanígy fog érezni.

Miért? Mert a gyermekek többet érzékelnek, mint azt gondolnád.

Érzékelik azt is, ha feszült vagy, még akkor is, ha sosem veszekedtél előttük.

Ha ezt a feszültséget folyamatosan érzik, akkor lelkileg és akár testileg is megbetegedhetnek.

Ha szeretnél tehát kiegyensúlyozott gyerekeket, nézz szembe a házasságodban felmerült problémákkal, és kötelezzétek magatokat el amellett, hogy keményen dolgoztok azok megoldásán.

Másodszor, törekedjetek arra, hogy egyek legyetek a gyereknevelést illetően is.

Egy házasság sem maradhat meg, ha a felek nem egységesek. A gyermekeitek számtalan módon fogják próbára tenni azt, hogy mennyire vagytok egységesek a gyermeknevelésben.

Nem kell mindenben egyet értenetek, de abban egyezzetek meg, hogy apa nem fog egyet, anya pedig annak az ellenkezőjét mondani a gyermekeknek.

Természetesen előfordulhat, hogy valamilyen konkrét dologban nem egyeztettetek, de azt később tisztázzátok, amikor a gyermekek nincsenek jelen. Mindig a házastársatok már kimondott szavát erősítsétek meg gyermekeitek előtt, és ne romboljátok a tekintélyét azzal, hogy ti annak ellenkezőjét mondjátok.

Ne habozzatok, ha úgy érzitek külső segítség kell, hogy a közös nevelési alapelveket lefektessétek.

Ha vannak olyan kihívások a gyermeknevelésben, amikkel egyedül nem boldogultok, ne szégyelljetek tehát segítséget kérni.

Harmadszor, a gyermekek neveléséhez szükség van az Isten és ígéretei iránti bizalomra.

Figyeld csak mit mond Isten: „ Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. „

Ez egy nagyszerű ígéret. Ha a gyermekeinket megfelelően neveljük, egész életére kihatással lesz.

Bíznunk kell abban, hogy Isten ígérete igaz lesz az ő életükben is. Tudnunk kell, hogy a nevelés nem szavakkal nevelést jelent elsősorban, hanem személyes példával való nevelést.

Ahogyan éljük életünket, voltaképp ez az a folyamat, amellyel átadjuk a gyermekeinknek értékrendünket, jellemünket, személyiségünket, célunkat.

A gyermek, aki azt látta, hogy a szüleinek legfontosabb a pénz, hasonló értékek mentén fog működni öntudatlanul is.

A gyermekeink minket figyelve tanulják meg, hogyan birkózzanak meg a különböző élethelyzetekkel.

Tőlünk tanulják meg, hogyan kezeljék a nyomást, hogyan bánjanak majd a házastársukkal, mi legyen az első gondolatuk és tettük, ha problémáik adódnak, kihez forduljanak segítségért, stb.

Legyen tehát első a házasságod! Legyetek egységesek a gyermeknevelésben! Neveld a gyermekeid azáltal, hogy a helyes dolgokat teszed és bízol Istenben, ők pedig követni fogják a példádat.

Természetesen fogsz találkozni nehézségekkel az utad során, de ezeket az alapelveket szem előtt tartva, Isten kegyelme által jó úton fogsz haladni.

Dolgok, amikre minden feleség vágyik titokban

Talán te is hallottad már azt a hasonlatot, hogy a nő olyan, mint egy hangszer. Rajtad múlik, hogy mit hozol ki ebből a „hangszerből.”

A döntés a tied, hogy szavaiddal, tetteiddel építeni fogod a feleséged, hogy a legjobbat hozd ki belőle, vagy pedig rombolni fogod őt.

Ha szeretnéd építeni, támogatni őt, akkor figyelj oda a következő dolgokra.

  1. Ne várd el azt, hogy a feleséged mindig, minden ház körüli teendőt egyedül végezzen el!

Tisztában vagyok vele, hogy minden háztartás máshogy működik. Ha azonban általában a ház körüli teendőkről azt gondolod, hogy kizárólag a feleséged feladata, akkor vegyél erőt magadon és változtass a felfogásodon.

Apró gesztusokkal kifejezheted azt, hogy a feleséged fontos a számodra. Alkalomadtán mosogass el, teregesd ki a ruhákat, porszívózd ki a lakást. Ezzel kifejezheted a szereteted, tiszteleted a feleséged iránt és szavak nélkül is tudtára adhatod, hogy értékeled azt, amit nap, mint nap tesz a családotokért a háztartási feladatok elvégzésével.

Ha reggeltől-estig dolgozol, a feleséged pedig háztartásbeli, tudom, hogy nem egyszerű ezt megoldani, de talán kihasználhatsz egy szabad napot vagy egy szabad szombatot, hogy ezekkel az apró gesztusokkal kifejezd a feleséged számára, hogy nagyra értékeled őt, és partnere vagy a házimunkában is.

  1. Ne hagyd abba az udvarlást!

A férfiak egy jelentős része úgy gondolja, hogy az udvarlást csak a randizós szakaszban kell gyakorolni, a házasságban pedig már el lehet kényelmesedni, fel lehet adni a feleségünk meghódítására tett erőfeszítéseinket, és a romantikát is teljesen hanyagolhatjuk.

Hiszen a feleségünk már igent mondott egy életre, „megnyertük” őt, innentől már nem strapáljuk magunkat.

Igyekezz a feleségednek a legjobbat nyújtani önmagadból, és meg fogod látni, ő is a legjobbat fogja nyújtani önmagából.

Így fogtok együtt növekedni és összeforrni a házasságotokban.

  1. A szemeidet tartsd csak a feleségeden.

A szemeid és a fantáziáid a feleségedre fókuszáljanak, senki másra. A feleséged akkor fogja biztonságban érezni magát melletted, és akkor fog megnyílni neked, ha nem hasonlítod össze valamilyen top modellel egy magazin címlapjáról, vagy egy idegen nővel, aki elhalad mellettetek az utcán.

Maradj olyan távol a pornográfiától, amilyen távol csak lehet. A feleséged akkor fogja biztonságban érezni magát melletted, akkor érzi majd, hogy tiszteled és csak utána sóvárogsz, ha a szemeid is csak a feleségedre fókuszálnak.

  1. Kezdeményezz gyakran nyílt, őszinte, zavartalan beszélgetéseket a feleségeddel.

Tapasztalataim szerint egy feleségnek legalább annyira szüksége van az efféle kommunikációra házastársával, amennyire szüksége van egy férfinak a rendszeres szexuális kapcsolatra a feleségével.

Jó, ha alkalomadtán ki tudjuk kapcsolni a televíziót, félre tudjuk tenni a telefont, hogy efféle beszélgetéseket kezdeményezzünk.

Ha hazudunk a feleségünknek, azt a tiszteletlenség legdurvább formájaként fogja értékelni.

  1. Dolgozz keményen a családod anyagi biztonságáért, de azért is keményen dolgozz, hogy minél több időt tölthess a családoddal.

Az pozitív dolog, ha a feleség látja, a férje keményen dolgozik. Egy lusta házastárs voltaképp képtelen lesz tiszteletet közvetíteni a házastársa felé.

Fontos azonban, hogy megfelelő egyensúly legyen a munkád és a családoddal töltött idő között.

A családod sokkal inkább el fogja viselni, ha kevesebb dolgot vásárolhat meg, ha ez az ára annak, hogy több időt tölts velük.

Ne ess abba a hibába, amibe már számtalan férj esett világszerte. Ne áldozd fel minden idődet a munkádra, és közben ne nyugtasd a lelkiismereted azzal, hogy a családodért dolgozol. Ha mégis ezt teszed, túl nagy árat kell majd fizetned érte.

  1. Támogasd a feleséged terveit.

Ha a feleséged vágyik valamire, ami a realitás talaján van, akkor tegyél meg mindent, hogy támogasd őt ebben. Ezzel tudtára fogod adni, hogy fontos neked azáltal, hogy a vágya is annyira fontossá válik számodra, mintha a te vágyad lenne.

Kis és nagy dolgokban bátoríthatod feleséged, hogy elérhesse a kitűzött céljait.

Ezzel kihozhatod a legjobbat a feleségedből és a házasságotokból is.

  1. Soha, de soha ne mondj le róla!

Akkor is szavazz bizalmat a feleségednek, amikor ő sem szavaz bizalmat önmagának.

Légy ott a feleséged számára akkor is, amikor a legrosszabb formában van és bátorító szavaiddal, jelenléteddel hozd ki a legjobbat belőle.

Sose fenyegesd válással vagy bármi egyébbel.

Mindig szeresd, mindig sóvárogj utána, tiszteld, hódítsd meg minden nap, támogasd őt.

Ha mindkét fél ezeket teszi, csodálatos lesz a házasságuk.

Dolgok, amiket a férjed szeretne hallani tőled…

Szeretem hallani a feleségem hangját. Akár beszélget, akár énekel akár a gyerekekhez beszél.

Vannak azonban olyan kijelentései, amik különösen meg tudják örvendeztetni a szívem.

Tudom, hogy általánosítani veszélyes dolog és minden házasság más, viszont van néhány dolog, amit a férjek többsége szeretne gyakran hallani a feleségétől.

El sem tudod képzelni, hogy ezek milyen sokat jelenthetnek egy férjnek.

Ha feleség vagy és olvasod ezt a cikket, akkor mondd gyakran és folyamatosan a következő néhány dolgot a férjednek.

Ha még nem tetted eddig, akkor kezdd el mától.

Először is add a férjed tudtára, hogy bízol az ítélőképességében.

Talán hihetetlennek tűnik :), de mi férfiak is szoktunk bizonytalanok lenni, bátortalanok lenni.

Ezért fontos számunkra a feleségünktől kapott visszajelzés, fontos tudnunk, hogy ő megbízhatónak lát-e bennünket, és képesnek lát-e arra, hogy vezessük a családot.

Ha a férjed tudni fogja, hogy bízol benne és rá mered bízni magad, akkor minden önbizalma meglesz ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki magából.

Építsd fel őt a szavaiddal, hadd tudja meg, hogy bízol a döntéseiben, az ítélőképességében.

A bizalmaddal azt sugallod neki, hogy tiszteled őt, erre pedig nagy szüksége van ahhoz, hogy a család jó vezetője lehessen.

Másodszor, fontos hallania tőled, hogy értékeled, amit a családért tesz.

A férjed iránti szereteted kifejezésének egyik fontos módja az, hogy tudtára adod az iránta érzett tiszteletedet és megbecsülésedet. A nők arra vágynak, hogy szépek és kívánatosak legyenek a férjük szemében, a férfiak pedig arra, hogy tisztelve és megbecsülve legyenek.

A férfiaknak ez az elsődleges szeretet szükséglete.

Harmadszor, a férjed örül neki, ha a lehető legcsábítóbb hangleejtéssel invitálod arra, hogy megcsodálja az új alsóneműdet. 🙂

Ha bármi sejtelmeset mondasz a férjednek szexuális célzattal, azzal garantáltan fel fogod dobni a napját.

Csábítsd hát el a férjedet. Olyan szomorúnak tartom, hogy nők vadidegen embereknek kiöltöznek, ha mondjuk leugranak a boltba vásárolni, de a férjük előtt slamposak és igénytelenek.

Ha egy idegen megérdemli azt, hogy a legjobb formánkat mutassuk előtte, mennyivel inkább a házastársunk?

Arról nem kell túl sokat írni, hogy mennyire fontos a férfiaknak a szexualitás, viszont, ha a feleségük kezdeményező lesz, akkor egyszerre érzik magukat a férjek kívánatosnak, izgatottnak, megtiszteltnek, ez pedig erősíti a kötődést bennük a feleségük iránt.

Természetesen sok más dolgot is szeretünk mi férjek hallani feleségünktől, de ha ezzel a három dologgal kezded, akkor jó úton indulsz el, és hiszem, hogy más ilyen kijelentésekre is rá fogsz érezni.

Ha esetleg férfiként olvasod ezt a cikket és azon gondolkozol, hogy lepasszolod a feleségednek, mint megszívlelendő „tanácsokat”, szeretnék neked is adni néhány tanácsot.

Nagyon vigyázz a hangnemre, ahogyan beszélsz a feleségeddel. A mondanivalód hangneme fogja meghatározni a házasságotok légkörét.

Légy kedves és gyengéd vele. A feleséged így fogja érezni, hogy melletted biztonságban van.

Biztosítsd őt a szeretetedről és mondd el neki, hogy még mindig egyedül őt szereted és csodálod.

Hadd tudja meg, hogy milyen szerencsésnek érzed magad, amiért téged választott házastársául és milyen boldoggá tesz téged, hogy új terveket, álmokat szőhettek együtt a közös életetekben.

Építsétek egymást a szavaitokkal. Ez bibliai és gyakorlati dolog. Ez egy egyszerű tanács, ami nem kerül pénzbe, de ha alkalmazzátok, a házasságotok teljesen ki fog virulni.

Nemsokára jelentkezem egy cikkel arról is, hogy a feleségek számára mi a legfontosabb 3 kijelentés, amit hallani szeretnének. 🙂

Hogyan győzhetjük le a mérgező gondolatainkat?

Életem során magam is szereztem sebeket amiknek fájdalmával szembe kellett nézve, valamint találkoztam is emberekkel akik a sebeik miatt szenvedtek és igyekeztem segíteni nekik.

Amellett, hogy a sebek fájdalommal járnak, nagyon alattomos módon a fájdalomból mérgező gondolatok jöhetnek létre amelyek a háttérből, sokszor öntudatlanul is irányítanak minket.

Ilyenkor suttogja a gonosz füleinkbe hazugságok tucatjait rólunk és környezetünkről is.

Néhány nagyon gyakori hazugság, ami ilyenkor előtörhet a bennünk:

„ Te sosem leszel sikeres.” „ Isten más embereket jobban szeret, mint téged.”

„ Nem bízhatsz senkiben, hiszen végül mindenkiben csalódni fogsz”.

„ Annyit vétkeztél, hogy Isten már nem bocsáthat meg neked és nem áldhatja meg életedet.” „ Ha Isten szeret téged, akkor hogy engedhette meg, hogy rossz dolgok történjenek veled?”

Fontos, hogy legyőzzük a fájdalomból eredő hazugságokat, amelyek segítségével a gondolatvilágunkat próbálja megfertőzni a gonosz.

Ha ezek a a sebeinkből fakadó gondolatok uralnak minket, akkor távol tartanak Istentől és áldásaitól.

Fontos, hogy sebeink meggyógyuljanak és fontos, hogy szembenézzünk a mérgező gondolatokkal és leszámoljunk velük.

Gondoltál már arra, hogy miért játssza meg ma annyi ember magát? Miért hordanak ma az emberek sablonfrizurákat, sablonruhákat, miért készítenek egyforma selfieket, esküvői fotókat?

Egyik komoly oka, hogy félnek felvállalni önmagukat. Ennek hátterében pedig szintén mérgező gondolatok állnak:

„ Egy torzszülött vagyok”. „ Ha az emberek ismernék, hogy milyen vagyok valójában, biztosan elutasítanának.” „ Mindig csalódni fogok.” „ Valami nincs rendben velem, nem vagyok normális, ostoba vagyok, nem vagyok vonzó stb.

A marketingszakemberek tudják, hogy az emberek félelmére építve, rengeteg értéktelen, haszontalan dolgot lehet jó áron eladni.

A divat, a szépségipar, a wellness ipar mind, mind az elutasítástól való félelemre épít.

Íme néhány tanács, melyek tapasztalatom szerint segítenek legyőzni ezeket a mérgező gondolatokat.

Először is, légy őszinte önmagaddal, hiszen az igazság szabadokká tesz minket.

Isten csak a világosságban munkálkodik. Mondd el Istennek hogyan érzel.

Isten amúgy is tud mindent és segíteni fog neked emlékezni olyan eseményekre, igazságokra, amelyeket a mérgező gondolatok el akarnak rejteni előled.

Csak tölts időt Istennel és kérd, hogy mutassa meg neked milyen fájdalomból fakadnak ezek a mérgező gondolatok.

Gondolkozz a gyermekkorodon, veszteségeiden és írd le ami eszedbe jut.

Másodszor, utasíts el minden gondolatot, ami nem egyezik Isten igazságával amit kijelentett a Biblia által.

Pál apostol szerint minden gondolat amit nem ejtünk foglyul, minket fog foglyul ejteni.

Minden gondolatnak, ami nem egyezik Isten igazságával, azonnal ellene kell állnunk, hogy ne árthasson nekünk.

Ha az elmédbe belopakodik egy gondolat ami nem egyezik Isten igazságával, és felismered, hogy hazug és félrevezető gondolat, többé nem lesz fog tudni uralkodni feletted.

Harmadszor, valld meg az Isten igazsága iránti elköteleződésedet rendszeresen.

Mikor a mérgező gondolatok támadása alatt állsz, rendszeresen valld meg Isten igazságát.

Efézus 6-ban olvasunk arról, hogy Isten igazsága olyan a számunkra, mint egy kard, amivel legyőzhetünk minden gonosz, mérgező gondolatot.

Ha legközelebb jönnek a mérgező gondolatok, amelyek azt suttogják neked, hogy nem vagy értékes, nem érdemled meg a sikert, ne higgy azoknak. Isten igazságával legyőzheted ezeket a mérgező gondolatokat.

Az igazság az, hogy Isten értékes teremtménye vagy.

„  Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében.  Zsoltárok 139:13

Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. „

Krisztus által van reménységed és reményteljes jövőd. Csak fordulj Hozzá.

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.„

Krisztusban mindent meg tudsz tenni, mert Ő megerősít téged.

Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem. Filippi 4:13

Ezt az utat követve, Isten segíteni fog a sebeidet begyógyítani a szabadság és az öröm új magaslataiba emel majd fel téged.

Milyen hatással van a pornográfia a házasságunkra?

A pornográfia egy burjánzó problémává vált az Internetnek köszönhetően.

Manapság már el sem kell hagyni a házat, hogy valaki pornográf tartalmakkal szembesüljön.

Habár a pornográfia „fogyasztói” többségben férfiak, a statisztikák szerint egyre több nő is pornográfia függőséggel küzd.

A pornográfia megváltoztatja a férfiak nőkről kialakított képét. Egy tanulmány szerint, már 2 óra pornográf tartalom nézése megváltoztatja a férfiak nőkkel kapcsolatos elképzeléseit.

Ezek a felvételek a nőket tárggyá degradálják és a pornográfia által behálózott férfiak már nem Isten egyedi és értékes teremtményeiként látják a nőket.

Egy másik súlyos probléma, hogy másokat is bevonhatunk a pornográfia által a szexuális életünkbe.

Teljesen mindegy, hogy csak fantáziálunk más nőkről vagy férfiakról, hiszen Krisztus világosan megmondta, hogy aki tisztátalan vággyal tekint egy ellenkező neműre, az olyan, mintha a házasságtörést el is követte volna.

Öntudatlanul is beindul a házastárs testének, szexuális teljesítményének összehasonlítása azokéval, akiket láttunk a felvételeken.

Emellett borzasztó sebeket okozunk a házastársunknak, hiszen a pornográfiával azt a látszatot keltjük, hogy ő nem elég a számunkra.

Ezzel romba lehet dönteni a házastársunk önbecsülését.

Természetes, hogy ha beleesünk a pornográfia csapdájába, eleve egy hamis és torz képet kapunk a szexualitásról, aminek az lesz az eredménye, hogy senki sem tud majd kielégíteni minket.

A másik súlyos probléma, hogy a pornográfia fokozást kíván. A felvételek amiket valaki tegnap megnézett, ma már nem lesznek érdekesek. Egyre inkább bele kell mélyülniük a függőknek a pornográfiába ahhoz, hogy ugyanazt a hamis „kielégülést” érezzék. Akár a dohányzás. Kezdetben napi egy szál is elég, de idővel napi 20 szál is kevés lehet.

Pontosan ezért a pornográfia a házasság egyik legnagyobb ellensége. Amennyiben hagyjuk eluralkodni életünkön, biztosan tönkre fogja tenni a házasságunkat.

Ma már nem ritka, hogy házaspárok a szexuális életük „feldobására” használják a pornográfiát.

A házpárok szexuális életét annyira dobja fel a pornográfia, amennyire feldobhatná a cián az ételünket.

Tönkre fogja tenni az életeteket, rabságba hajt és megfoszt titeket attól a szent intimitástól és szexuális beteljesedéstől amit megtapasztalhatnátok házasságotokban.

Mit tehetsz ha a pornográfia rabságában élsz?

Először is térj meg és légy elszámoltatható.

Keress egy lelkipásztort vagy barátot akiben megbízol és beszélj a problémádról majd kérd meg őt, hogy kérjen számon téged a pornográfiát illetően.

Manapság már sok egyházi közösségben nyújtanak segítséget szexuális függőségekben szenvedőknek. Kérj segítséget!

Másodszor, változtatnod kell a gondolkodásodon. Enélkül nem fogsz tudni megszabadulni. Tudatosan törekedned kell arra, hogy uralkodj a gondolataidon és olyan dolgokon gondolkozz amik tiszták, építőek és segítenek téged a szabadság útján járni. A legkiválóbb eszköz, ha a Szentírásból olvasott igeversekre fókuszálsz.

Ha a férjed, feleséged nézi a pornográf felvételeket, íme néhány dolog amit megtehetsz.

Imádkozz és ne add fel. Tudom, hogy borzasztóan fájdalmas sebeket kapsz azáltal, hogy a házastársad a pornográfia felé fordult. Az ördög pontosan ezt a fájdalmat akarja majd ellened fordítani.

Állj a talpadra és harcold a nemes harcot. Imádkozz „titkos kamrádban”, hogy Isten formálja át házastársad szívét.

Ne ess abba a hibába, hogy azt gondolod veled van a baj. Ne gondold, hogy azért fordult a házastársad a pornográfia felé, mert nem kielégítő a szexuális életetek. Ez egy másik hazugsága az ördögnek. A pornó függőség egy érzelmi űr betöltésére való törekvésből születik vagy valamiféle fájdalom elöli menekülés következményeként jelentkezik.

Nehogy azt gondold, hogy ha lecseréled a fehérneműidet, vagy leadod a súlyfelesleget, azzal meg fogod oldani a problémát.

A pornó függőség bűn, ezért nem kell tolerálni, viszont megértve annak okait, könnyebben tudunk részvéttel lenni afelé, aki függő.

Harcolj tehát a házastársadért és tekintsd úgy a pornográfiát, mintha egy harmadik fél lenne aki a házasságotokba akar betörni.

Ne hagyd, hogy nyerjen. Isten hihetetlen erőt tud helyezni a szívünkbe, hogy harcolhassunk házastársunkért.

Indulj tehát harcba az Isten iránti hittel és szeretettel, hogy a gonoszt legyőzhesd és kiutasíthasd a családotokból.

5 fontos igazság az életünkkel kapcsolatosan!

Mindannyiunk életútja más. Vannak azonban az életünkkel kapcsolatosan igazságok, amelyeket általános igazságoknak nevezhetünk, pontosan amiatt, mert mindannyiunk életére igazak és érvényesek.

Először is, az életben mindannyian szerezhetünk sebeket, ezek a sebek pedig fájdalmasak. Isten nem ígér nekünk fájdalommentes életet, Ő csak azt ígérte, hogy ott lesz nekünk, hogy segítsen a sebeink gyógyulásában és minden körülmények között támaszunk lesz.

Ettől még nekünk is szembe kell néznünk a bűn következményével, szeretteink halálával, bántalmazásokkal, elutasításokkal, árulásokkal, stb.

Ezek azok a dolgok, amik magukban hordozzák a fájdalmat.

Második fontos igazság, hogy a be nem gyógyult sebeknek köszönhetően a fájdalom felhalmozódik a lelkünkben.

Ha nem tanuljuk meg mit kezdjünk a sebeinkkel és az azokból fakadó fájdalommal, a fájdalom „tartályunk” egyre csak telik az évek folyamán.

Néha elrejtjük a fájdalmunkat egy mosoly, nevetés mögé, néha tagadjuk a fájdalmainkat vagy csak egyszerűen próbálunk nem venni róluk tudomást.

Az idő nem fogja önmagától begyógyítani a sebeinket és megoldani a felhalmozódott fájdalmunk problémáját.

Sőt, sokunknál idővel csak rosszabb lesz a helyzet, mert a fájdalom „tartályunk” egyre csak telik.

A mi lelki sebeinket talán fel tudja tárni egy talpraesett pszichológus, de azok gyógyulását csak a Teremtő és Megváltó Istenünk jelenlétében tapasztalhatjuk meg.

Harmadik fontos igazság, hogy a felhalmozódott fájdalom és megoldatlan problémák hatással lesznek fizikai egészségünkre.

Rossz hatással lesznek ránk mentálisan, lelkileg, érzelmileg és rossz hatással lesznek az emberi kapcsolatainkra is.

Ezért fontos, hogy rendszeresen „kiürítsük” a fájdalom „tartályunkat”.

Különben a fájdalmak felhalmozódnak, és minél több a fájdalom és a seb életünkben, annál inkább ellehetetlenítik életünket.

Negyedik fontos igazság, hogy minden ember próbál leszámolni az életében jelenlevő fájdalommal. Vannak akik helyes módon, vannak akik helytelen módon teszik ezt.

Tudnod kell egy fontos igazságot: amikor függőségekről van szó, legyen akár alkohol, kábítószer, ételek, szerencsejáték vagy szex, az elsődleges probléma sohasem az élvezeti szer vagy a függőséget okozó dolog, hanem a fájdalom.

Az alkoholista alkohollal próbálja elnyomni a lelki fájdalmait, a drogos pedig drogok segítségével teszi ugyanazt.

Sokszor elhisszük azt a hazugságot, hogy a fájdalmainkat szégyellnünk kell és félnünk kell őket világosságra hozni.

Emiatt eltitkoljuk azokat, de ez egy helytelen módja a fájdalommal való szembenézésnek.

Az ötödik fontos igazság, hogy lelki fájdalmainkat akkor tudjuk megszüntetni, ha a fájdalom „tartályunkat” kiürítjük.

Hogyan tehetjük ezt meg?
Úgy, hogy Isten elé visszük a fájdalmunkat és Isten előtt öntjük ki azt.

Isten megért minket, elfogad minket és meggyógyít minket.

A fájdalmainkat a sötétségből Isten világosságára hozhatjuk.

Amint ezt megtettük, kérnünk kell Istent, hogy adjon gyógyulást nekünk.

A gyógyulás azt feltételezi, hogy teljesen megbízzunk Istenben, megnyissuk a szívünket Előtte. Ha ezt tesszük, tudnunk kell, hogy semmit sem tárhatunk Isten elé, ami miatt Ő elutasítana vagy megvetne minket.

Isten megérti a fájdalmainkat, hiszen Krisztus is a fájdalmak férfia volt földi élete során.

A gyógyulás azt is feltételezi, hogy teljes felelősséget vállalunk a döntéseinkért, viselkedésünkért.

Nem az élethelyzetek alakítják az életünket, hanem az élethelyzetekre adott válaszaink alakítanak minket.

Nem vagyunk reménytelen áldozatok, hanem Krisztus tanítványai, Ő pedig meg tud erősíteni minket. Mindig van választásunk.

Végül, a gyógyuláshoz irgalomra és kegyelemre van szükség.

Először is Isten kegyelmére és irgalmára a számunkra, majd a mi irgalmunkra és kegyelmünkre azok számára, akik fájdalmat okoztak nekünk.

Talán nehéznek tűnik, de ha elfogadtuk az Isten bocsánatát, önmagunknak is meg kell bocsátanunk, önmagunk felé is irgalmat kell gyakorolnunk.

Én és a feleségem tudjuk mi a fájdalom. A házasságunk kezdeti szakaszában sok fájdalmat okoztunk egymásnak, és végződhetett volna válással az egész.

Ma viszont Isten használ minket abban, hogy más emberek sebeinek gyógyulásában segítő eszközök legyünk.

Isten a legnagyobb fájdalmaidat, hegeidet fel tudja használni az Ő dicsőségére, ehhez viszont engedned kell, hogy elvegye életed fájdalmait.

További hasznos tartalmakért iratkozz fel hírlevelünkre itt:

Vigyázat! Házasságtöréshez vezető szokások!

Egy férj mondta el egyszer, hogy egyik kolléganőjével bensőséges beszélgetéseket folytatott, aminek eredményeképpen kötődni kezdett érzelmileg a bizonyos hölgyhöz.

A felesége megsejtette a dolgot abból, ahogyan a férje fizikailag és érzelmileg is kezdett jobban elzárkózni tőle.

Itt nem ment el a dolog testi házasságtörésig, mégis óriási károkat okozott ez a házaspár számára, és kezdhették újjáépíteni a kapcsolatukat és az összeomlott bizalmat.

Mik azok a szokások, amelyeknek kialakításával tökéletes táptalajt képezünk a házasságtörés csapdájának.

  1. Rutinból megélt házasság.

Arra gondolok, amikor a házasfelek még egy háztartásban élnek, a napi rutinjuk zajlik a maga medrében, de igazából már érzelmileg és szívükkel is kiléptek a házasságukból. Egymás mellett vannak, de a szívük nagyon távol van.

Talán nem akarnak elválni, de már rég feladták még a reményt is, hogy bármi is jobb lesz a házasságukban, ezért nem is hajlandóak igazi erőfeszítést tenni a kapcsolatuk érdekében.

  1. Válással fenyegetőzés.

Egy ismert keresztény magazinban olvasta egyszer a feleségem, amint egy hölgy azt taglalta a cikkében, hogy nem árt néha a férjeinket válással fenyegetni, hiszen ezzel a módszerrel könnyebben elérhetjük amit szeretnénk. Természetesen nem kell komolyan gondolni a fenyegetést. Azóta már nem rendeljük és nem olvassuk ezt a magazint.

Amikor a válás felmerül a házasságotokban, amikor válással fenyegeted a házastársadat, egy pillanat alatt porrá zúzod azt a bizalmi alapot, amire az egész házasságotok épült.

Arról nem is beszélve, hogy amikor csak gondolati szinten is fontolgatjuk a kilépést a házasságunkból, sokkal inkább sebezhetőek leszünk a házasságtöréssel kapcsolatosan.

Az erős alapra épülő házasságokban nincsen kilépési lehetőség és nem létezik a válás szó a szótárunkban.

  1. Titkolózás a házastársad előtt!

A titkok az intimitás legnagyobb ellenségei. Amikor azon kapod magad, hogy törölsz bizonyos üzeneteket a telefonodról, számítógépedről, eltitkolsz dolgokat vagy teszel dolgokat amikről nem szeretnéd ha a házastársad tudomást szerezne, máris átléptél egy nagyon veszélyes határt.

Ha szeretnéd erősíteni házasságod, döntsd el, hogy nem lesznek titkaid házastársad előtt és nem fogsz hazudni neki.

A teljes átláthatóság és őszinteség az egyetlen módja annak, hogy egy házasság jól működjön.

  1. Makacs büszkeség

Ez inkább minket férfiakat veszélyeztet, de természetesen a nőknél is előfordulhat. Ez az a hozzáállás amikor azt gondoljuk, hogy csak az a helyes vagy csak az egyedül a helyes amit mi gondolunk, tervezünk, mondunk, teszünk.

Amikor elkezdesz tiszteletlen lenni a házastársaddal és lenézni az ő nézőpontját rendszeresen, azzal tudatosan utat nyitsz a házasságtörésnek.

A büszkeség több kapcsolatot tönkretett már, mint bármi más. Mutassatok kölcsönös tiszteletet egymás iránt.

Attól mert máshogy látjátok a dolgokat, nem biztos, hogy te látod jobban vagy ő rosszabbul. Tanuljátok meg szeretni, tisztelni, elfogadni egymást a nézetkülönbségeitek ellenére is. Ez nemcsak a házasságtöréstől fog megóvni titeket, hanem egész házasságotokra jó hatással lesz.

  1. Olyan barátokkal venni körül magad akik nem kedvelik a házastársadat.

Az esetek hihetetlenül nagy többségében, a nem megfelelő baráti kör vesz rá embereket arra, hogy elinduljanak a házasságtörés átkos útján.

Ha olyan emberekkel töltöd időd jelentős részét akik számára semmit sem jelent a házastársi hűség, akkor hamarosan magad is átveheted a meggyőződéseiket.

Jó erkölcsöt megrontanak romlott barátok. Ez fontos igazság napjainkban is.

Törekedj arra, hogy olyan barátokkal vedd körül magad akik erősítik a jellemedet és nem tönkreteszik azt.

  1. Fizikai vonzalom és érintkezés hiánya.

Ha te és a házastársad már nem csókoljátok meg egymást, nem fogjátok meg egymás kezét, ölelitek meg egymást stb. egy nagy figyelmeztető jel a számotokra.

A szexuális intimitás is nagyon fontos, de ezek az apró érintések, kapcsolódási pontok a mindennapokban, erősíti a kötődést a házasfeleknél.

Ha hiányzik a fizikai érintkezés a házasságotokban, kezdj el kezdeményezni. Ha a házastársad nem fogadja a közeledésed beszéld meg vele, hogy mi az oka az érintkezés hiányának. Egy házasság amelyből hiányzik a szexuális intimitás és a rendszeres fizikai érintkezés, veszélyessé és sebezhetővé válik.

  1. A házastársad kritizálása az Interneten, nyilvánosan vagy magánbeszélgetésekben.

Az, hogy milyen hangnemben beszélsz házastársadról mutatja azt, hogy milyen állapotban van a házasságotok.

A folytonos kritizálás, zsörtölődés, egymás folytonos kijavítása, mindkettőtöket sebezhetővé tehet a házasságtörést illetően.

Ha kritikus szemmel nézel a feleségedre, hamar keresni fogsz egy másik nőt akire csodálattal nézhetsz. Ha folyamatosan kritizálod a feleséged, hamar kereshet valakit aki csodálja és értékeli őt.

Ha kritikus légkör uralkodik házasságodban, azonnal változtass rajta. Légy a házastársad legnagyobb bátorítója és ne a legnagyobb kritikusa.

Ha a felsorolt dolgok bármelyike jelen van a házasságodban, kérlek ne add fel a reményt, és ne engedj a házasságtörés kísértésének. Még van remény a számotokra is. Kérjétek egy lelki gondozó segítségét. Kérjetek segítséget! Ne adjátok fel!

Amennyiben tetszett a cikk, további hasznos tartalmakért iratkozz fel hírlevelünkre az alábbi mezőket kitöltve:

Hogyan adhatod férjed tudtára, hogy ő a legfontosabb neked?

Gyakran hallok feleségeket panaszkodni azzal kapcsolatosan, hogy a férjük nem tudja hogyan kell udvarolni, kedveskedni, esetleg valamikor tudta, de mióta házasok lettek, már nem fejezi ki rendszeresen szeretetét, csodálatát.

Tudnunk kell azonban, hogy vannak férfiak is akik ezt így érzik. A férfiakat viszont sokkal nehezebb rávenni, hogy beszéljenek erről.

Egy sziklaszilárd házasságnak csakis Isten lehet az alapja, viszont nekünk is megvan a magunk feladata. Kőkeményen kell dolgoznunk azon, hogy Isten segítségével a házasságunkat építsük, erősítsük. Ennek a folyamatnak a legnagyobb ellensége a megszokás. Nagyot tévedünk, ha a “majd csak lesz valahogy” életfelfogás szerint éljük meg házastársunkkal való kapcsolatunkat.

Sem a munka, sem a barátaink, még a gyermekeink sem akadályozhatnak meg minket abban, hogy minőségi időt és figyelmet fordítsunk házastársunkra.

Fontos tehát tudatosan élni a mindennapjainkat és építeni a házasságunkat.

Tudom, hogy elméletileg valószínűleg mindannyian szeretnénk házastársunknak az őt megillető helyen tudni életünkben, de a munka hevében, a gyerekeket nevelve, a számlákat befizetve és annyi más feladatot végezve, könnyen elvéthetjük a helyes irányt.

Tehát kedves feleség, tudatosan figyelj rá, hogy a férjed első helyen legyen és maradjon életedben. Magától értetődően Isten után.

Ezzel segíthetsz neki, hogy az a férfi legyen vagy azzá a férfivá váljon akivé Isten gondolta amikor megteremtette és neked ajándékozta őt.

Néhány ötletet adok ebben a cikkben gondolatindítónak, de a lista végtelen és a szeretet találékonysága csodálatos tud lenni.

a) Imádkozz vele és érte minden nap.

Feleségemmel naponta imádkozunk egymással és egymásért. A családi imaalkalmak közelebb hoznak minket egymáshoz és Istenhez is. Mindeközben tudatlanul is egy fontos mintát adunk gyermekeinknek is az imádság fontosságával kapcsolatosan.

Ha még sosem tettél ilyet, ne bonyolítsd túl. Egyszerűen lehajthatod a fejed és megkérheted Istent, hogy segítsen neked a legjobb feleséggé válni férjed számára, segítsen megerősíteni házasságotokat és megoldani minden felmerülő konfliktust.

b) Tudd meg minél hamarabb, hogy mi a szeretetnyelve.

Talán hallottál Gary Chapman ” Az öt szeretetnyelv” című könyvéről. Ha nem, hát vásároljátok meg és olvassátok el együtt. Majd töltsétek ki a benne levő tesztet, hogy megtudjátok mi a házastársatok elsődleges szeretetnyelve.

Ha nekem ki akarod fejezni a szereteted, nem biztos, hogy a bókolással érzem azt. Nekem ez kevésbé fontos. Viszont ha minőségi időt töltesz velem, vagy megölelsz, akkor sokkal inkább érezni fogom. Hiszen nekem a testi érintés és a minőségi idő a szeretetnyelvem. Vannak viszont férfiak és nők akik az elismerő szavak szeretenyelvét értik. Ők akkor érzik leginkább a szeretetet, ha őszintén elismerik őket és munkájukat.

Érdemes időt és erőfeszítést befektetnetek a szeretetnyelvek felfedezésébe és meg fog változni az életetek.

Tudni fogjátok, hogy hogyan fejezhetitek ki úgy a szereteteteket a házastársatok iránt, hogy azt ő is értse és értékelhesse.

c) Legyetek kezdeményezőek szexuális értelemben.

Tudom, hogy sok feleség számára a szexuális kapcsolat csak egy a sok nyűg közül a nem jól működő házasságában, viszont a szexualitásnak nagyon fontos szerepe van.

Megértem azt is, hogy sok feleség miért gondolkodik így. Viszont a rendszertelen szexuális kapcsolattal csak még nagyobb válságba fogjátok taszítani a házasságotokat.

Miért ne kezdeményeznél hát alkalmanként te is? Biztos vagyok benne, hogy a férjednek tetszeni fog ha te teszed meg néha az első lépést és a házasságotok is sokkal örömtelibbé válhat.

d) Küldj neki napközben is kedves üzeneteket vagy éppen flörtölj vele üzenetben. Ezáltal is erősíthetitek az egymás iránti kötődést napközben is.

Ez egy nagyon szórakoztató tevékenység ráadásul a közösségi média korában egyszerű és olcsó is.

Miért ne használnátok ki? Hadd tudja a férjed, hogy gondolsz rá napközben is. Megkérdezheted hogy telik a napja, elküldhetsz neki egy érdekes cikket amit olvastál, mert kíváncsi vagy a véleményére, vagy egyszerűen elmondhatod neki, hogy nagyon hiányzik neked és várod, hogy később találkozzatok. ( ha érted mire gondolok )

e) Tervezz egy romantikus “randit” vagy hétvégét egy olyan helyen amiről tudod, hogy tetszene neki.

Ezek az alkalmak mindig felfrissülést hoznak a házasságba. Olyan, mint amikor beszippantod a friss hegyi levegőt és hagyod, hogy az egész tüdődbe szétáradjon. Egyszerűen felfrissít és lendületet ad.

Vacsorázhattok együtt, elmehettek megnézni egy filmet a moziban, amiről tudod, hogy férjed szívesen megnézné.

A lehetőségek listája végtelen és rengeteg olyan lehetőség is van, ami még csak pénzbe sem kerülne.

f) Találj valamilyen kedvtelést amit vele együtt csinálhatsz.

Talán nem tudtad, de mi férfiak közlékenyebbek vagyunk amikor valami olyat csinálunk amit szeretünk, tehát egy közös hobbyval, egyúttal a kommunikációtok is elmélyülhet.

Ha nem tudod milyen hobbyjában vehetnél részt nyugodtan beszéld meg vele. Úgy gondolom örülni fog, ha megtudja, hogy osztozni szeretnél vele valamelyik kedvtelésének az örömében.

g) Apró gesztusokkal éreztesd vele, hogy különleges a számodra.

Minél hosszabb ideje vagyunk házasok, annál hajlamosabbak vagyunk elfeledkezni az apró gesztusok erejéről.

Pedig egy nagyon egyszerű lehetőség, melynek segítségével tudtára adhatod férjednek, hogy gondolsz rá és különleges a számodra.

Süsd meg neki a kedvenc süteményét, lepd meg a kedvenc fagyijával a munkahelyén, rejts szerelmes üzenete a zsebébe, uzsonnás dobozába, vegyél neki meglepetésként valamilyen ruhadarabot aminek tudod, hogy örülni fog.

Csak add tudtára, hogy gondolsz rá és, hogy minden nap különleges helyet foglal el a szívedben. Ahogyan az elején említettem, a lista végtelen.

Minden csak azon múlik, hogy hogyan osztjuk be az időnket és kihasználjuk-e a megfelelő lehetőségeket.

Talán arra gondolsz, hogy ezekre te is vágynál és a férjed sem teszi.
Légy te a kezdeményező és a kitartó szeretet által Isten először téged formál át és később ugyanezt megteheti a férjeddel is.

Gondolj az utódaidra is!

Napjainkban sokszor halljuk az oly divatos „ élj a mának” jelmondatot. Ádám és Éva, a bűnesetkor éppen ezt tették és a pillanatban amikor beleharaptak a tiltott gyümölcsbe, fogalmuk sem volt, hogy generációk egész sora fogja aratni a tettük következményét. A bűn nem gondolkodik előre. Túl önző, hogy lássa a holnapot is és annak a következményeit amit az „élj a mának” égisze alatt tesz. A ma meghozott döntéseink, kihathatnak a gyermekeink életére, sőt az unokáink életére is. Szülőként nagyon nagy felelősséggel tartozunk gyermekeinkért. Még ha nincsenek gyermekeink, akkor is felelősek vagyunk, hiszen a társadalom részei vagyunk és az életpéldánk így vagy úgy, hatással van a felnövekvő nemzedékre.

A ma hozott döntéseink miként fogják befolyásolni a jövő nemzedékeit?
Vannak szülők, akik a tulajdon élvezeteik miatt feláldozzák a gyermekeiket. Mások szándékosan félrevezetnek egész generációkat. ( Lásd a kommunizmus idején…) Minden ilyen döntésnek, meg lesznek a következményei a szülőkre és sajnos sokszor a gyermekekre nézve is. Az Isten ellen lázadó édesanyák, édesapák bűnei egész generációkat mérgezhetnek meg. Ha szülők vagyunk, a szokásaink, a nyelvezetünk, a hozzáállásunk, az értékrendünk és életmódunk mind befolyással lehetnek még az ükunokáink életére is. Fontos tehát, hogy ezt szem előtt tartva, igenis éljünk egy tudatos életet. Ne legyen számunkra mindegy, hogy miként élünk, milyen döntéseket hozunk és milyen példát hagyunk az utódainkra. Isten és a házastársunk után, a gyermekeink a legfontosabb kincseink ebben a földi életben. Ha szeretettel és törődéssel fordulunk gyermekeink, unokáink felé, azzal megáldjuk életüket, jövőjüket. Amikor felelőtlenül megbántjuk gyermekeinket a gondatlan életvitelünkkel, akkor átok vagyunk a jövőjüket tekintve.

Imádkozz tehát a gyermekeidért. Légy egy jó példa a gyermekeid számára akit nyugodtan utánozhatnak az élet minden dolgában. Szeresd őket Krisztus szeretetével. Terelgesd őket az Isten felé. Óriási felelősség ez és mi esendő emberek vagyunk, de az Istenünk jól tudja ezt. A feladatunk, hogy hűségesen törekedjünk betölteni Istentől kapott küldetésünket gyermekeinkkel kapcsolatosan is. Ha látja bennünk a vágyat, a törekvést, Ő megbocsát ha hibázunk és felemel, bátorít minket. Ő fog bölcsességet és erőt adni a feladatunkhoz. Ő biztosítani tud nekünk minden szükséges eszközt ahhoz, hogy házastársként és szülőként Neki tetszőek legyünk és jó hatással legyünk az eljövendő nemzedékre. A mi felelősségünk azonban, hogy jól gazdálkodjunk a ránk bízott generáció nevelésének nagy lehetőségével.